Az iráni vezérkari főnök, Fajrúz Abadi figyelmeztette Izraelt

Kijelentése szerint az Iszlám Köztársaság „meglepő módon” és „súlyos veszteségeket” okozó támadást indíthat a zsidó állam és az USA ellen, amennyiben katonai csapás éri őket. Korábban az izraeli sajtóban olyan cikkek jelentek meg, amelyek az iráni katonai atomprogram elleni katonai beavatkozás lehetőségét fejtegették, az izraeli vadászbombázók pedig hosszú távú gyakorlatot tartottak. Irán komoly károkat fog okozni az Egyesült Államoknak és Izraelnek, amennyiben az utóbbi támadást mérne az Iszlám Köztársaságra – közölte szerdán az iráni katonai vezetés feje. „A cionista rezsim támadása súlyos következményekkel járhat” – idézte az ISNA iráni hírügynökség a vezérkari főnök, Hasszán Fajrúz Abadi fenyegetéseit. Tovább olvasom →

Goldstone: képtelenek az apartheid-vádak Izraellel szemben

Richard Goldstone dél-afrikai bíró kedden a New York Times hasábjain cáfolta a zsidó állammal szembeni valótlan és rosszindulatú apartheid-vádakat. Mint írja, Izraelben nincsen apartheid és hozzátette, hogy aki ezzel vádolja a zsidó államot, annak a célja egyértelműen Izrael „delegitimizációja, elszigetelése és démonizálása”. A Goldstone-bizottság egykori elnöke szerint indokoltak Izrael terrorellenes intézkedései. A vád, hogy Izrael egy apartheid állam valótlan, rosszindulatú és inkább ellehetetleníti a békét és harmóniát, ahelyett, hogy elősegítené azt – írta Richard Goldstone bíró, az Izrael és a Hamasz terrorszervezet közötti 2009-es háborút vizsgáló bizottságnak az egykori elnöke a New York Times keddi elektronikus és nyomtatott kiadásban egyaránt megjelenő cikkében. Goldstone-nak a 2009-es izraeli-Hamasz konfliktusról készített jelentése az Izraellel szembeni elfogultság szimbólumává vált egy rövid időre. (A jelentést Magyarország egyébként éppen ebből a megfontolásból, több európai állammal egyaránt nem támogatta.) Mint ismeretes azonban, 2011 áprilisában Goldstone egy a Washington Postban megjelent írásában visszavonta a bizottsági jelentést, azt állítva, hogy „amennyiben akkor birtokában lett volna azoknak az információknak, amiket később megtudott”, más dokumentum született volna.

Tovább olvasom →

Gázából újra rakétatámadást indítottak izraeli polgári lakosság ellen

Válaszul arra, hogy korábban palesztin területről három rakétával támadták a zsidó államot, izraeli harci gépek három légicsapást mértek csütörtökre virradóra a Gázai övezet déli részére – közölte az izraeli hadsereg egyik szóvivője.

Az izraeli gépek a Hán-Júnisztól keletre és nyugatra fekvő területet, és a Gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges mozgalom katonai szárnyának, az Ezzedín el-Kasszám Brigádok egyik bázisát támadták. Sem a palesztin rakétatámadásnak, sem az izraeli válaszcsapásnak nem voltak áldozatai.

forrás: MTI

Iránnak már van atomfegyvere! – a volt CIA-ügynök szerint

A Reza Kahlili álnéven publikáló volt CIA ügynök, aki korábban tagja volt az Iráni Forradalmi Gárdának, csütörtökön azt írta az amerikai vezető napilap, a Washington Times hasábjain, hogy Irán már rendelkezik atomfegyverekkel. Állításait – saját értesülései mellett – számos titkosszolgálati vezető, volt ügynök és nukleáris szakértő állásfoglalásával igyekszik alátámasztani.

Reza Kahlili szerint teljesen értelmetlen az Egyesült Államok és a Nyugat nyomása, amellyel meg szeretnék akadályozni Iránt abban, hogy nukleáris fegyverekre tegyen szert. Mint írja, nem elég, hogy az Iszlám Köztársaságnak már vannak nukleáris fegyverei – a volt Szovjetunióból – de már rendelkezik elegendő dúsított urániummal ahhoz, hogy még többet előállítson. Ami még rosszabb – írja – hogy Teherán már hordozórakétákkal is rendelkezik.
A Nyugat már közel egy évtizede aggódik az iráni urániumdúsítás miatt – azzal vádolják Teheránt, hogy nukleáris fegyverek előállításán dolgozik. Irán azonban azt állítja, hogy kizárólag békés célokra használja fel a hasadóanyagot.

Tovább olvasom →

Budapesten tanácskoznak Izrael és a palesztinok jövőjéről

A palesztin állam egyoldalú kikiáltásának várható következményeivel foglalkozik az a nemzetközi konferencia, melyre vasárnap kerül sor Budapesten. A húsz ország résztvevőivel rendezendő konferencia fókuszában a közel-keleti békefolyamat áll, többek között olyan kérdések megvitatásával, mint Izrael létezéshez való jogának garanciái, a közel-keleti vallási és nemzeti kisebbségek védelme, Jeruzsálem státusa és biztonsága illetve a keresztény kisebbségek jogai Izrael és a Palesztin Hatóság területén. Az amerikai alapítású „Izrael Szövetségesei – Parlamenti Választmányok Nemzetközi Alapítványa” által szervezett eseménynek a Magyar Tudományos Akadémia ad otthont. A konferencia részvevőit – parlamenti képviselőket, szenátorokat valamint kormánytagokat többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Olaszországból, Hollandiából, Svédországból, Finnországból, Lengyelországból, Ausztriából, Uruguayból, Dél-Afrikából, Nagy-Britanniából, Szlovákiából, Ukrajnából és Izraelből – hétfőn a Parlament Vadásztermében hivatalos találkozó keretében fogadja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

forrás: atv.hu

Magyarországon meg akarják szépíteni a történelmet

A holokauszt egyik legellentmondásosabb fejezete volt a magyarországi zsidók deportálása röviddel a szövetséges csapatok győzelmét megelőzően – vélekedett Randolph L. Braham magyar származású amerikai politológus, holokausztkutató egy bécsi előadásában. 1944 késő tavaszán a világ vezetői előtt, beleértve a magyar és a zsidó vezetőket is, már ismert volt, hogy Auschwitzban a zsidók megsemmisítése zajlik – mutatott rá a New York-i City University professzora, a magyarországi holokauszt világhírű kutatója csütörtök este a Bécsi Wiesenthal Intézetben. Braham szerint abban, hogy a magyarországi zsidóság tragédiája bekövetkezett, közrejátszottak a magyar és a német háborús vezetők politikai számításai és téves számításai csakúgy, mint a magyar zsidóság illúziói és vezetőiknek a közösség túlélése érdekében választott stratégiái.Akkorra, amikor a magyarországi deportálások elkezdődtek, már a német vezetők is ráébredtek, hogy el fogják veszíteni a háborút. Legtöbbjük úgy gondolhatta, hogy legalább a “párhuzamos háborút” – a zsidóság megsemmisítését – megnyerhetik. Kiemelte: ami Lengyelországban öt év alatt történt, az Magyarországon kevesebb mint négy hónap alatt. A magyar zsidóság illúziójának bizonyult, hogy biztonságban érezték magukat – fejtette ki a kutató. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet részének tekintették magukat, és az utolsó pillanatig meg voltak győződve arról, hogy biztonságban vannak. Később a magyar zsidóság vezetői abban a hitben voltak, hogy náci tisztségviselők megvesztegetésével megmenthetik társaikat. Ezt a hitet a nácik szándékosan táplálták is – mondta. Egy további tényezőként említette, hogy a magyar háborús vezetők “megpróbálták elérni az elérhetetlent”, amikor 1943-ban a szovjet megszállás elkerülése érdekében arra törekedtek, hogy kizárólag a nyugati szövetséges hatalmaknak adják meg magukat.A kutató egy kérdésre válaszolva úgy vélekedett, nacionalisták ma Magyarországon meg akarják szépíteni a történelmet azzal, hogy Horthy Miklóst a magyar zsidók deportálásával kapcsolatos minden felelősség alól felmentik.

Tovább olvasom →