Ferenc pápa kész elővenni a titkos iratokat, amelyekből kiderülhet XII. Pius felelőssége
Mielőtt döntene arról, hogy szentté nyilvánítja XII. Pius pápát, megvizsgálja az egykori egyházfő II. Világháború alatti tevékenységről szóló titkos iratokat Ferenc pápa – írta a Sunday Times. A lap Ferenc pápa közeli barátjára, Abraham Skorka argentin főrabbira hivatkozik.
XII. Pius a katolikus egyház feje volt 1939 és az 1958-as halála között. Korábban ő volt a felelőse azoknak a szerződéseknek, amelyeket különböző országokkal kötött a Vatikán – köztük a náci Németországgal kötött Reichskonkordatot is ő hozta össze. Ezt a Hitlerrel kötött szerződést máig hevesen vitatják, mint ahogy azt is, hogy miért nem emelt szót a zsidók kiirtásával szemben a világháború alatt. XII. Pius a szentté avatáshoz szükséges négy állomásból kettőn már átesett.