3) A Király koronázása :
„És kenje őt ott Sádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává; és fújjátok meg a harsonákat (sófárokat), és kiáltsátok: Éljen Salamon király!” (I. Kir. 1,34 vö. 1, 39 – Károli)
„Felvonul Isten harsona-szónál, kürtzengés (sófárfújás) közt az Úr.” (Zsolt. 47, 6 – Károli)

„És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik….
És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.” (Jel. 19, 11.16- Károli)

A sófár akkor hangzott fel, amikor az új király trónra ült. Az újonnan megkoronázott királyt vezette elő és az ő hatalmát hirdette. Láthatjuk ezt az Írásban Salamon trónra lépésénél, Jéhunál (II. Kir. 9, 13) vagy Joásnál (II. Kir. 11, 12-14).
Alig képzelhető el az, hogy ha Izrael földi királyainak trónra lépésekor szólt a sófár, akkor a mennyei Király trónra lépésekor hallgatnának a kosszarv kürtök. Az üdvtörténet új nagy korszakát beharangozó sófár szava azt hirdeti: Jön a Királyok Királya! Eljött megkoronázásának ideje! Mintha már erről szólna a Kóráh fiainak zsoltára is:
„Felvonul Isten harsona-szónál, kürtzengés (sófárfújás) közt az Úr. Énekeljetek Istennek, énekeljetek; énekeljetek királyunknak, énekeljetek! Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcseséggel. Isten uralkodik a nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján.” (Zsolt. 47, 6-9 – Károli)

De még világosabban hirdeti ez a 98. zsoltár:
„Trombitákkal (trombitákkal) és kürtzengéssel (sófár hangjával) vígadozzatok a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,6 – Károli)

* * *
4) Izsák feláldozása – Ábrahám feltámadásba vetett hite:

Mit jelenthet az ünnep a Messiásban?

Nem csak ezen az ünnepen szól a kürt, mint erről korábban szó volt. Hiszen a többi hónap elején vagy Jom kippurkor is megfújják. De ez az ünnep „csak” a sófár megfújásáról szól, és így mindent magában foglal, ami Isten Igéjében a sófárfújással kapcsolatba hozható. Elsősorban ez adja a kulcsot az ünnep üdvtörténeti helyének megleléséhez. Másodsorban a zsidó hagyomány, amely minden hangsúlyeltolódás ellenére máig tartja az ünnepet. A zsidó Szádja Gaon rabbi (882-942) tízféle értelmezését (8)adta meg a sófárfújásnak, ezekből indultunk ki a Messiás után kutatva. Mindenek előtt azonban három Igére szeretnénk rámutatni, amelyeket a keresztény világban nem hoznak kapcsolatba a kürtzengés ünnepével.

A sófár a Jelenések könyvén kívül e három helyen fordul elő az Újszövetségben. Ezek kiemelkednek az Írásból üzenetükkel. (Ezen kívül egyszer olvasni még a Zsidókhoz írt levélben a sófárról.)
E három összhangban lévő Igében összegzi aztán az Újszövetség mindazokat a motívumokat, amelyek a Tanachban (Ószövetségben) a sófárfújással kapcsolatban megjelennek. Mindhárom Ige az elragadtatáshoz köthető, és a Messiás közeli második visszajövetelét vetíti előre.

Két hangszer A magyar fordításokban olvashatunk trombitákról, harsona szaváról vagy a kürt megfújásáról. Valójában az Írás eredeti héber szövegében és az Írást megelevenítő zsidó hagyományban nincs szó három különböző hangszerről. Isten úgy rendelkezett, hogy kétféle fúvós hangszert használjon a választott nép különböző feladatokhoz, szolgálatokhoz.
Az egyikről Isten így rendelkezik:

„Készíts magadnak két ezüst harsonát (trombitát); vert munkával készítsd el…” (IV. Móz. 10, 2 – Hertz).

Ezekre az ezüst fúvós hangszerekre valóban illik a kürt, a harsona vagy a trombita megnevezés. Kinézetre leginkább a mai jelzőkürtökhöz, tábori kürtökhöz hasonlítanak. Egy egyenes, tölcsérré kiszélesedő ezüstcsövet kell elképzelni, melynek a neve haccócera. Josephus Flavius szerint minden sabbat kezdetét és végét ezzel jelezték a papok. De a Tanach (Ószövetség) szerint ez a hangszer szolgált a nép és a fejedelmek összehívására is (IV. Móz. 10, 2-5).  Az Újszövetség erre a fajta fúvós hangszerre utalhat a Mt. 6, 2.; a Jel. 1, 10.; a Jel. 4, 1., és a Jel. 18, 22. versekben.

Kürtzengés ünnepének szertartása
Hogy mi történt ezen a napon? Megfújták a kürtöt, és mint említettük, több áldozatot mutattak be, mint az év többi hónapjának kezdetén, ezek között égőáldozatokat is. Kevin L. Howard könyvében így próbálja közel hozni hozzánk a kürtzengés ünnepét:
„Izrael Templomának idején az ezüst kürtöket az égő áldozatok vagy békeáldozatok idején fújták meg. Mindezt a mózesi törvénnyel harmóniában tették: „Fújjátok meg a kürtöket (trombitákat) a ti egészen égőáldozataitokra és a ti hála (béke)áldozataitokra.” (4Móz 10,10). Mivel az áldozatokat az oltárhoz hozták és ott is mutatták be, az ezüstkürtöket itt fújták a papok, amely tényt mind a Szentírás szövege (2Krón 29,27-28), mind Josephus feljegyzései (A zsidók története III.12.6) megerősítenek.
A kürtzengés ünnepén egy további papnak is fontos szerep jutott, akinek a sófárt kellett megfújnia. Ő is ott állt az oltárral szemben álló és az ezüst kürtöket fúvó papok sorában. Amikor a sófár hangja hosszan hallatszott, az ezüst kürtök rövideket fújtak az aznap bemutatandó áldozatok fölött.”(2)
A Ros hasana a rabbinikus zsidóságban