Skip to content

Hozsánna a Júda Oroszlánjának ! V. rész

Dr. Tatai István református lelkipásztor beszámolójának részletei a ’Minden Nemzet Összehívása Jeruzsálemben’ konferenciáról(2008. szeptember 30. – október 10.)

Katasztrófák és az evangélium

Indonéziából ékezett testvéreink meggyõzõ erõvel szóltak arról, hogy a cunami-t Isten egyértelmûen a javukra fordította. Templomaik összedõltek, de az Úr megértette velük, hogy nem bújhatnak el többé épületeikbe, hanem istentiszteleteiket az utcákon és tereken kell, hogy tartsák. Így a cunamit követõen, Dr. Niko lelkipásztor koordinálásával, hatalmas szabadtéri gyógyító istentiszteleteket tartanak mindenfelé. Tudatosan inkább a szegényeket, a legnyomorultabbakat és a betegeket hívják meg az összejövetelekre. 2006 augusztus 6 óta 96 helyen tartottak ilyen összejövetelt. Az általuk bemutatott filmen látható istentiszteletek megdöbbentettek bennünket: vakok visszanyerik látásukat, béna gyermekek állnak fel és süketek kapják meg hallásukat. Indonéz testvérek szerint, a cunami utáni idõszakban, az Úr jókedvének esztendeje érkezett el az országba. Számos moszlim-vezetõ is eljön megfigyelõként, s úgy tûnik, hogy több mohamedán gyógyul meg, mint keresztyén! Micsoda katasztrófa-értelmezés ez! Igen, a rosszat is jóra fordító Isten jön felénk ezekben, a katasztrófákban!Hasonlóan gondolkodnak a Mianmar-i keresztyének is. A nyár hatalmas erejû földrengése nem csak a házakat, de az ország zártáságát is megingatta. Végre segítő keresztyének, elsőként református magyarok jöhettek az országba, s ez nagy üzenet volt a kormányzatnak is: Jézus szeretete nem személyválogató, hanem lehajló és megmentő isteni szeretet.

Tovább olvasom

Hozsánna a Júda Oroszlánjának ! IV. rész

Dr. Tatai István református lelkipásztor beszámolójának részletei a ’Minden Nemzet Összehívása Jeruzsálemben’ konferenciáról(2008. szeptember 30. – október 10.) Kelet és Dél ébredése kelet_dl_bredse.jpgMár az első plenáris együttléten kiderült, hogy a keresztyénség egy világméretű súlyponti és létszámbeli eltolódást él át Európából kiindulva, Távol-Kelet és a déli félteke irányába. A 160 fős európai képviselő csapat létszáma igen szerénynek tűnt a 400 fős kínai csoport mellett. De igen sokan eljöttek Dél-Koreából, Indonéziából, Tajvanból, Indiából, Afrikából és Dél-Amerikából is. Ez a nagy eltolódás nemcsak a fehér bőrszín ritkulásában volt feltűnő. Új dinamika, a Lélekben való frissesség, és az Isten-dicsőítés új elemei jelentek meg a konferencián. A kínaiak elhozták hatalmas, már az Olimpiai játékokon megismert dobjaikat, az afrikaiak nemzeti viseletüket, valamint felszabadult és a szellemi világra érzékeny táncos lelkületüket is. A tanítók és dicsőítők többsége is immár színes bőrű volt. Mégsem néztek le bennünket az „öreg Európát”. Az Ézs 60, 4 verssel bátorítottak bennünket: „fiaid messziről jönnek”, s örömre derítik az alvó kontinenst. Ez azt jelenti, hogy a harmadik világ erőteljes missziós vágya Európa újra-evangelizálása.
Tovább olvasom

Hozsánna a Júda Oroszlánjának ! III. rész

Dr. Tatai István református lelkipásztor beszámolójának részletei a ’Minden Nemzet Összehívása Jeruzsálemben’ konferenciáról(2008. szeptember 30. – október 10.) Csodák Jeruzsálem utcáin galamb_10.jpgJeruzsálem különös város. Szent és szentségtelen. Békés és nyugtalan. Hatalmas ígéretei vannak Istentől, de épp csak most kezdődik hajnala. Húsz messiási gyülekezetben kb. 15 ezer zsidó, arab, és pogány hátterű hívő imádja Istent. Ezek az új gyülekezetek rendkívül sokfélék és még nem tudtak egységre jutni. Módom nyílt a színesbőrű etióp messiási közösség meglátogatására. A lelkipásztor fiát Smuel-nak hívják, aki sokak szerint egy különleges jelenség. Egy éve a jeruzsálemi városi buszon elkezdett istendicsőítő dalokat énekelni. Majd amikor felfigyeltek rá, így szólt: Barátaim, itt van az Úr! Ki beteg közöttetek? Egy idős asszony jelentkezett a busz utolsó üléséről, hogy a lába beteg. Smuel odament hozzá, letérdelt, és elkezdett imádkozni érte. Az asszony egyszer csak felkiált: Valami történik a lábammal, meggyógyultam! Testvérünkben, mintha csak Péter és János apostolt látnánk, ezt mondta mindenki füle hallatára: Mindez nem a saját erőmből történt, hanem a Názáreti Jézus nevében!Izraelben sokan várják a Messiást. A hasszid zsidók mindent előkészítenek a templom esetleges újjáépítésére.
Tovább olvasom

Hozsánna a Júda Oroszlánjának ! II. rész

Dr. Tatai István református lelkipásztor beszámolójának részletei a ’Minden Nemzet Összehívása Jeruzsálemben’ konferenciáról(2008. szeptember 30. – október 10.) Előkerülnek az elveszett izraeli törzsek? Kirgizisztánból többek között Anaimida Ibrahimakun misszionáriussal ismerkedhettem meg. Története és kutatása egészen elképesztőnek tűnik első hallásra. Meggyőződése,…

Tovább olvasom

Hozsánna a Júda Oroszlánjának ! I. rész

Dr. Tatai István református lelkipásztor beszámolójának részletei a ’Minden Nemzet Összehívása Jeruzsálemben’ konferenciáról  (2008. szeptember 30. – október 10.) jda_oroszlnja.jpg1994 óta évente, a zsidó újév (Ros Hasana) és a nagy engesztelés napja (Jom Kippur) közötti időszakban, a világ minden szögletéből érkező keresztyének találkoznak Jeruzsálemben. Azért jönnek el, hogy imádkozzanak a zsidó népre vonatkozó bibliai ígéretek beteljesedéséért, munkálják a Jézus-Messiásban remélt zsidó-keresztyén-arab üdvösséges megbékélést (Ézs 19,23-25), és imádják Izrael Istenét. Mindez az Ézs 2,3 –ban foglaltak prófétai elővételezéseként történik: „Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből.”
Tovább olvasom

Izraelben – magyarul VI. rész

Következő utunkra 2007 októberében került sor.
Szívet melengető volt az utcába fordulni, ahol a kis magyar klub működik, még inkább, hogy régi barátunk, Jehuda bácsi már a kapunál strázsált, nehogy elmulassza érkezésünket.  Azonban a Netanya-i magyar klubban a találkozón való részvételünket meghatározta a tudat: amíg mi együtt vagyunk a meghitt légkörben, Józsi bácsi válságos állapotban a közelünkben található Laniado kórházban fekszik. – Utunk váratlan és megrázó fordulatáról, Gallai Józsi bácsi különös, sorsszerű búcsújáról földi életétől a Szent Városból nemcsak mi magunk írtunk és emlékeztünk. Cikk jelent meg róla az Új Kelet című izraeli magyar lapban. Írtak róla a budapesti zsidó újságban, az Új Életben is. –
A találkozónak rajtunk kívül másik vendége is volt Magyarországról, Asbóth József, a Duna Televízió munkatársa. A Duna Televízió adása Izraelben jól fogható, az Asbóth József által vezetett „Kívánságkosár” pedig az izraeli magyar idősek egyik kedvenc programja. A neves magyar vendég meghatottan mesélte el, hogy keresztényként hogyan lett a Duna Televízió  zsidó vallási műsorának vezetője, és hogy mostani, életének első izraeli útja régi, régi vágyát és álmát teljesíti be.

Tovább olvasom
Back To Top