Nyilatkozat Izrael Állam Alapítása 70. évfordulójának Nemzetközi Emléknapján
A Nemzetek Menetének jelmondata: „A Soától az új Életig”!
A Holokauszt után három évvel Isten beteljesítette ősi bibliai ígéretét. Izrael léte 70 év távlatából is modern világunk legnagyobb csodája.
40 különböző nemzet tagjaiként gyülekeztünk össze Jeruzsálemben, hogy együtt ünnepeljük Izrael fennállásának 70. évfordulóját, Mikeás próféta szavainak szellemében:
„És lészen: az utolsó időkben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik és felülemelkedik az a halmokon és népek özönlenek reá. Pogányok is sokan mennek és azt mondják: jertek, menjünk fel az Úr hegyére, a Jákób Istenének házába. Hogy megtanítson minket az ő útaira, és járjunk az ő ösvényein. Mert Sionból jön ki a Törvény és az Úr beszéde Jeruzsálemből.” Mikeás 4:1-2.
Azért jöttünk ide, hogy Izrael népe és a zsidóság előtti tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor keresztényekként a zsidósággal szemben elkövetett bűneinket megvallani is jöttünk.
Reformáció 500. – az önvizsgálat jegyében
Mi is ott voltunk Wittenbergben 2017 október 31-én. De a csoport, aminek tagjai voltunk, más üzenettel gyűlt össze, mint az a sokaság, akik a reformáció 500 évfordulójára emlékeztek szerte a világon.
A kezdeményezők az önvizsgálat jegyében hívták össze a közel 400 résztvevőt a Wittenberg 2017 elnevezésű találkozóra.
Mivel is kellene a keresztény egyházaknak, tagságuknak szembenézniük? Erre keresett válaszokat ez a találkozó.
Pavol üzenete
Pavol Strežo, Johannes Fichtenbauer Bécs érsekének, Ausztria bíborosának a diakónusa mellett dolgozik, mint titkár. Pavol hiteles keresztény. Szlovák nemzetiségű. Példát mutat hitből, emberségből. ...
Wintermantel Balázs: A holokauszt feldolgozása a Magyarországi Református Egyházban
A 2014-es Holokauszt Emlékév kapcsán Dr. Horváth Erzsébet, mint a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a református emlékezetpolitika befolyásos formálója tanulmányt jelentetett meg a Vigilia 2014/3. számában. A megjelent tanulmány címe: Ravasz László és a református egyház a zsidómentésben, melyhez kapcsolódóan az alábbiakban közreadjuk Wintermantel Balázs kritikus, az őszinte szembenézést hiányoló olvasói reflexióját [1] amely az Egyházfórum hasábjain jelent meg.
A Marsch des Lebens mozgalom szolgálata Magyarországon
A purim ünnepe után egy héttel érkeznek németországi barátaink, hogy szétszakítsák a hallgatás leplét és az antiszemitizmus sötét oszlopait megrendítsék az alázat, az elődök náci bűneinek elismerése, a bocsánatkérés által. Mi magyar keresztény résztvevők melléjük állunk, és szeretnénk a zsidó közösség előtt is elismerni, hogy Magyarország akkori hivatalos vezetése a németek oldalán társ-tettessé vált a Holokauszt népirtásában, a magyar társadalmat is magával sodorva, amibe a mi szüleink és nagyszüleink is tartoztak.
Események:
Április 1. Reggel 9 óra: „Változtassuk a halál útjait az élet útjaivá” konferencia a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Közös program a Bálint ház és a Mazsihisz szervezeteivel.