Uli és Helmuth Eiwen beszámolója a Wr. Neustadti Olajfa Mozgalom kezdeteiről. https://youtu.be/W_qrU7mOTWs
Csillagok
Addig kéne tennünk valamit, míg a csillagok fénye végleg ki nem alszik! 
A minap, azzal a szándékkal, hogy tájékozódjunk, milyen gyakorlati segítséget lehet nyújtani a Vészkorszakot átélt idős zsidó embereknek. Ezért felkerestük a Magyar Zsidó Szociális Segély Alapítvány budapesti irodáját. A kapcsolat felvételében egy olyan drága idős barátunk segített, aki maga is 7 évesen szakadt el Ravensbruckbe hurcolt édesanyjától és nővérétől, és egy budapesti nyilas gyermekházban élte át a szörnyű napokat. A beszélgetésen az alapítvány egyik koordinátora Cs.Lilla fogadott bennünket, teljes nyitottsággal és örömmel fogadta felvetésünket. A beszélgetés egy pontján elmondta: alapítványuk 5000 Holokauszt túlélővel tartja a kapcsolatot rendszeresen, és 100 idős számára biztosít házi ellátást, gondoskodást, hogy ezzel megelőzze az idős, egyedülálló emberek kórházba illetve idősek otthonába kerülését.Jelen kis írásomban azonban a kedélyes, nyílt beszélgetésnek csupán egyetlen mozzanatát szeretném felidézni: Lilla elmondta, hogy az önkéntesekkel dolgozó alapítvány “önkéntesei” azok, akik maguk is Holokauszt túlélők.
A minap, azzal a szándékkal, hogy tájékozódjunk, milyen gyakorlati segítséget lehet nyújtani a Vészkorszakot átélt idős zsidó embereknek. Ezért felkerestük a Magyar Zsidó Szociális Segély Alapítvány budapesti irodáját. A kapcsolat felvételében egy olyan drága idős barátunk segített, aki maga is 7 évesen szakadt el Ravensbruckbe hurcolt édesanyjától és nővérétől, és egy budapesti nyilas gyermekházban élte át a szörnyű napokat. A beszélgetésen az alapítvány egyik koordinátora Cs.Lilla fogadott bennünket, teljes nyitottsággal és örömmel fogadta felvetésünket. A beszélgetés egy pontján elmondta: alapítványuk 5000 Holokauszt túlélővel tartja a kapcsolatot rendszeresen, és 100 idős számára biztosít házi ellátást, gondoskodást, hogy ezzel megelőzze az idős, egyedülálló emberek kórházba illetve idősek otthonába kerülését.Jelen kis írásomban azonban a kedélyes, nyílt beszélgetésnek csupán egyetlen mozzanatát szeretném felidézni: Lilla elmondta, hogy az önkéntesekkel dolgozó alapítvány “önkéntesei” azok, akik maguk is Holokauszt túlélők.
Akkor talán nem is döbbentett meg annyira ez az információ, mint később, amikor újra és újra végiggondoltam: tehát a 75 évesek segítik a 85 éveseket!!!
Hogy lehet ez? Hogy lehet, hogy a közvetlen sorstársakon és a hivatalos alapítványi segítőkön kívül senkit nem érdekel a sorsuk? Hogy lehet, hogy Budapesten “százezrével” élnek hívő, Biblia-olvasó keresztények és keresztyének, és senkit sem érdekel a Holokauszt túlélők sorsa? Tisztelet a mindenkori kivételeknek. Mi is talán későn ébredtünk fel. Talán minket is visszatartottak a zsidó és a keresztény “társadalmak” közötti falak abban, hogy előbb megtegyük ezt a lépést és keresztény szervezetként felajánljuk segítségünket.
Lilla elmondta, hogy a legnagyobb igényük ezeknek az időseknek talán nem is az, hogy bevásároljunk, takarítsunk vagy gyógyszert váltsunk ki a számukra, bár erre is szükség lehet. Ezek az idősek beszélni szeretnének, kibeszélni a terhet, a félelmet és a szörnyű emlékeket. Egy olyan világban, ahol már egyházak vezetői is kerülnek ki olyanok közül, akik tagadják a Holokauszt, a Shoá megtörténtét. Talán éppen ezért sokkal nagyobb a jelentősége ezeknek a szemtanú vallomásoknak, mint feltételezzük! Ha Izrael Isten szeme fénye, akkor ezek az idősek az ő szeme fényének csillagai, és az ország lelkiismeretének ébresztői lehetnek. Addig kéne tennünk valamit, míg a csillagok fénye végleg ki nem alszik!
Hnd
