Török-arab szövetséget hozna létre Erdogan
A török miniszterelnök egy keddi felszólalásban szövetséget ajánlott az Arab Ligának a térség jövőjének érdekében, amelynek szerinte “a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok” értékeire kell támaszkodnia. Izraellel kapcsolatosan továbbra is élesen fogalmazott a török kormányfő.
Recep Tayyip Erdogan erről az Arab Liga külügyminiszterei számára tartott előadásában beszélt Kairóban.
Hangsúlyozta, “a törökök és az arabok évszázadok óta baráti és testvéri kapcsolatot ápolnak”, és ezek a kapcsolatok nem csak földrajziak, hanem kulturálisak és vallásiak is. “Jövendő sorsunk az, hogy egyesítsük erőfeszítéseinket” – jelentette ki.


A kitűzött feladatok közül sokat elértem, fejlődnek a dolgok, ez a legfontosabb – ezt Aliza Bin-Noun távozó izraeli nagykövet mondta az Egyenes Beszédben.Az izraeli nagykövet hozzátette: Izrael még mindig baráti országként tekint Magyarországra, továbbra is jó a két ország közötti kapcsolat, sok minden köti össze Izraelt és Magyarországot. A távozó izraeli nagykövet szerint aggasztó az antiszemitizmus térnyerése, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon.
Izrael segítségével akart véget vetni a NATO légicsapásainak Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető - írta pénteken a Sark al-Auszat arab napilap Ajub Kara izraeli kormánypolitikusra hivatkozva.Kadhafi a békét és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet fegyveresei által 2006-ban elrabolt izraeli katona, Gilád Salit szabadulását ígérte volna Izraelnek, ha az szorgalmazza a NATO-légicsapások megszüntetését.