Skip to content

Kedves Olvasónk!

A közelmúltban zajlott konfliktus a világ figyelmét továbbra is Izraelre összpontosítja és a jelenlegi krízis az imádság nagy hullámait indította el.Mi a Derek Prince Ministries-ben a szolgálatunk komoly részét a közbenjáró imádságra fordítjuk, bízunk benne, hogy ti is követitek Derek példáját, és bátran keresitek Istent a megvallásokban és közenjáró imádságban Izraelért.

A nehézségek és veszélyek ellenére munkánkat nagy tűzzel és elkötelezettséggel folytatjuk Izraelben. Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy tapasztalatom.

“A feleségemmel abban a különleges megtiszteltetésben volt részünk, hogy júniusban, az 1967-es hatnapos háború 39-ik évfordulóján Izraelben lehettünk. Izrael ekkor nyert fennhatóságot Jeruzsálem, Samária és Judea felett ez a mai (nyugati sáv), valamint a gázai övezet, a Sínai félsziget és a Golán fennsík felett.

Ott tartózkodásunk alatt naponta együtt ettünk olyan zsidókkal, akiket most kitelepítettek a Gázai övezetből és a szállodában laktak azóta. Továbbra is fizetniük kell bank-kölcsön tartozásokat olyan otthonokért, amelyek már nem is léteznek, mások pedig sátrakban laknak!

Gyakran megkérdeztem tőlük: “Miért nem pakoltak össze és költöztek el mielőtt a hadsereg erővel eltávolította őket.”

„Abban bíztunk, hogy Isten beavatkozik” – ez volt mindegyikük válasza.

Azért vártak csodát, mert a csodák mindennapi életük részét képezték. Történetek sokaságát mesélték el, hogyan védte meg őket Isten bombáktól, aknáktól, rakétáktól, amelyeket a Fatah vagy a Hamasz lőtt ki rájuk, vagy valamely másik Iszlám csoport.

Akikkel beszéltünk, élő, erős hittel rendelkeztek Istenben, és megtapasztalták csodáit. És ezek miatt nyitott szívvel keresik a Messiást!

Ahogyan egyre több és több zsidó fordul Istenhez a szabadításért, a média már úgy utal rájuk, hogy „messiási” zsidók, nem azért, mert hisznek Jézusban, mint messiásban, hanem azért mert betölti őket egy messiási reménység, amiről beszélnek, és amit megvallanak.

Amikor ellátogattam a Sirató Falhoz, gyakori tapasztalattá vált zsidókat azért imádkozni, hogy jöjjön el a Messiás!. Pál azt írja a Róma 11-ben, hogy a megkeményedés Izraelre nézve részleges, és addig tart, míg a pogányok teljessége be nem jön és akkor az egész Izrael megtartatik.

A történelem egy pontján a lepel lehullik és mi már látjuk e folyamat kezdeteit! Én már nyíltan beszélgethetem rabbikkal a Messiásról, és személy szerint Jézusról is!

De azt is meg kel értenünk, hogy ahogyan a Messiás utáni keresés egyre nagyobb Izraelben, ez megnyitja a kaput a hamis messiások és az Anti-Krisztus előtt is, ahogyan erről a Isten Igéje beszél. Ennyire soha nem voltam tisztában azzal, hogy az utolsó időkben élünk, amikor számos, az utolsó napokra vonatkozó prófécia teljesedik. A fügefa virágba borul! (Mát. 24:32-35)!”

Kritikus időszakban vagyunk, hogy Izraelhez elvigyük az Örömhírt. Amikor olyan események történnek, mint amit itt olvashattunk barátunk beszámolójából, kritikusan fontos, hogy tanítsuk Isten Szavának igazságát azoknak, akik nem ismerik azt, és megérintsük őket szeretetben.

Ha van időtök, kérlek Benneteket, drága időtökből szánjatok egy kicsit az alábbi honlapok megtekintésére. Olvassátok el George és Betty Jackson, a Derek Prince Ministries Izraelben dolgozó szolgálóit. Bízunk benne, felbuzdítanak az ott olvasottak, hogy imádkozzatok Izraelért és segítséget nyújtsatok ezekben a kétségbeejtő szükséghelyzetekben.

Hogy a Libanonban, Szíriában és Irakban folyó szolgálatokról olvashassatok, nézzétek meg a

http://www.derekprince.org honlapokat

Back To Top