Egy siíta imám, aki héberül a békéről beszél
Muhammad Ali Al-Husseini dacol Iránnal és a Hezbollahhal, és nem fél filoszemita kijelentéseket tenni. Az izraeli polgároknak a libanoni imámokról általában a zsidó állam megsemmisítésére uszító vallási és terrorista szervezet, a Hezbollah jut eszébe. Bejrút egyik imámja azonban a közösségi médiában héber nyelven (!) közzétett, békére és erőszakmentességre felszólító üzenetekkel lepte meg a nyilvánosságot.
„Arra szólítjuk fel a rabbikat, lelkészeket és muszlim imámokat – legyenek akár szunniták, akár siíták –, hogy szorítsák háttérbe azon vallási hagyományokat és szövegeket, amelyek erőszakra ösztönzik híveiket. Ezek ugyanis veszélyesebbek az atomfegyvereknél” – írta Sayyed Muhammad Ali Husseini, a siíta Arab- Iszlám Tanács főtitkára még február elején megjelent héber nyelvű Facebook posztjában.
Halálvonal: Órákon belül lejár az Iránnak adott határidő
Deadline – így fejezi ki az angol nyelv a magyar „határidő” fogalmát. Szó szerint: „halálvonal”, vagy „halottvonal”. Ami november 24-én, hétfőn jár le.
Eddig a napig kell – azaz, a jelek szerint, kellett volna – megegyezésre jutni Irán, illetve a „hatok”: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína képviselőinek.
Eredetileg ez év július 20-ig kellett volna aláírni az iráni atomprogramról szóló végleges megállapodást, amely a Genfben 2013. novemberében aláírt ideiglenes megegyezést váltotta volna fel. Akkor a megbeszéléseket négy hónappal elhalasztották, november 24-ig.
Irán kétszáz atombombát tervez előállítani
"Irán nem csupán egy vagy két atombombát tervez gyártani, hanem kétszázat. A nemzetek közössége nem nézheti tétlenül, ahogy az iráni urániumdúsítás zavartalanul folyik, és ahogy Irán folyamatosan fejleszti a nukleáris fegyverzet előállításához szükséges létesítményeket, valamint a rakéta-programját. Az iráni elnökválasztások…
Izrael védereje számos meglepetést tartogat potenciális támadói számára.
A Sunday Times brit hétvégi lap egy izraeli védelmi szakértőt idézve olyan fegyverről ír, amely jórészt csak a fantasztikus regényekben szerepel, de a zsidó állam hadmérnökei talán már meg is valósították.
A brit cikkíró olyan csapás lehetőségét veti fel, amely a másodperc tört része alatt visszavetheti Iránt a kőkorszakba. Az újságíró természetesen túloz, hiszen a perzsa kultúra adta az emberiségnek a királyok játékát és a játékok királyát – a sakkot (“sah”) és olyan zseniális találmányt, mint a NULLA, amely lehetővé teszi a helyi értékes számolást, ami megalapozta a mai technikai civilizációt.
Amiről szó van, az az EMP. A rövidítés az angol „Electromagnetic Pulse” kifejezést takarja. Igen erős, intenzív elektromágneses lökéshullámról van szó, amely akár egy egész ország elektromos- telefon- és híradóhálózatát tartósan megbéníthatja.
Úgy tűnik, Simon Peresz ellentmond
Úgy tűnik, Simon Peresz ellentmond Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek és Ehud Barak védelmi miniszternek, akik a közelmúltban többször is felvetették egy tisztán izraeli támadás lehetőségét az iszlám köztársaság ellen.
“Nyilvánvaló számunkra, hogy nem csinálhatjuk egyedül (…) Nyilvánvaló számunkra, hogy Amerikával együtt kell fellépnünk. Vannak nyitott kérdések a koordinációval és az időzítéssel kapcsolatban, de a veszély súlyosságát figyelembe véve, ezúttal legalább nem vagyunk egyedül” – mondta.
Már nem hónapokról, hanem hetekről beszélnek az esetleges Irán elleni támadásról Izraelben
Már nem hónapokról, hanem hetekről beszélnek az esetleges Irán elleni támadásról Izraelben ahol az emberek sorban állnak a gázmaszkokért és az óvóhelyek biztonságosságát tesztelik. A novemberi amerikai elnökválasztás kritikus lehet a támadás időzítése szempontjából, de az izraeli miniszterelnök valódi szándékai egyelőre homályosak. Az viszont már most biztos, hogy a védelmi miniszter ötszáz izraeli halálos áldozattal számol egy esetleges válaszcsapás esetén.
Izraelben a napokban tesztelték az egész országra kiterjedő sms-riasztási rendszert. A héber, arab, angol és orosz nyelven kiküldött üzeneteket mind a három legnagyobb szolgáltató ügyfelei megkapják. A kormány tervei szerint az emberek így értesülnek majd arról, hogy készülniük kell-e rakétatámadásra Irán felől.
Irán jelenlegi és jövőbeli külpolitikája
Kedves Olvasók!
Az alábbi hírt azért tesszük közzé, mert olyan mélységeit tárja fel Irán külpolitikájának, amely túlmutat a politikán, és magyarázatul szolgál Irán Izrael ellenességének szellemi gyökerére. Célkeresztbe helyezi Jeruzsálem sorsát, és paradox módon apokaliptikus víziójával a bibliai próféciák fényében a valódi Messiás közelgő eljövetelének reményét teszi „kézzelfoghatóbbá”.
forrás: 2011. szeptember 24., Gates of Vienna, fordította: Laleh Gillani; magyar nyelvű forrás: www.dzsihadfigyelo.com
Hassan Rahimpour Azghadi az Iráni Kulturális Forradalom Legfelsőbb Tanácsának tagja, egyben az Iráni Iszlám Köztársaság neves ideológusa és iszlám teoretikusa.Előadásait az IRIB (Islamic Republic of Iran Broadcasting) 1-es csatornáján sugározzák minden héten, a pénteki imádság után. Televíziós beszédeiben, mely „A jövő tervezete” címet viseli, különféle témákat boncolgat, így például Irán külpolitikáját.
2011. szeptember 23-án Hassan Rahimpour Azghadi egy, az irak-iráni háború veteránjait felsorakoztató gyűlésen vett részt és egy tervet vázolt fel az ország jelenlegi és tervezett külpolitikájával kapcsolatban.
Az alábbiakban egy kivonat látható a 2011. szeptember 23-án közreadott előadásából: