Skip to content

Izrael védereje számos meglepetést tartogat potenciális támadói számára.

A Sunday Times brit hétvégi lap egy izraeli védelmi szakértőt idézve olyan fegyverről ír, amely jórészt csak a fantasztikus regényekben szerepel, de a zsidó állam hadmérnökei talán már meg is valósították.

A brit cikkíró olyan csapás lehetőségét veti fel, amely a másodperc tört része alatt visszavetheti Iránt a kőkorszakba. Az újságíró természetesen túloz, hiszen a perzsa kultúra adta az emberiségnek a királyok játékát és a játékok királyát – a sakkot (“sah”) és olyan zseniális találmányt, mint a NULLA, amely lehetővé teszi a helyi értékes számolást, ami megalapozta a mai technikai civilizációt.

Amiről szó van, az az EMP. A rövidítés az angol „Electromagnetic Pulse” kifejezést takarja. Igen erős, intenzív elektromágneses lökéshullámról van szó, amely akár egy egész ország elektromos- telefon- és híradóhálózatát tartósan megbéníthatja.

Tovább olvasom

Úgy tűnik, Simon Peresz ellentmond

Úgy tűnik, Simon Peresz ellentmond Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek és Ehud Barak védelmi miniszternek, akik a közelmúltban többször is felvetették egy tisztán izraeli támadás lehetőségét az iszlám köztársaság ellen.

“Nyilvánvaló számunkra, hogy nem csinálhatjuk egyedül (…) Nyilvánvaló számunkra, hogy Amerikával együtt kell fellépnünk. Vannak nyitott kérdések a koordinációval és az időzítéssel kapcsolatban, de a veszély súlyosságát figyelembe véve, ezúttal legalább nem vagyunk egyedül” – mondta.

Tovább olvasom

Már nem hónapokról, hanem hetekről beszélnek az esetleges Irán elleni támadásról Izraelben

Már nem hónapokról, hanem hetekről beszélnek az esetleges Irán elleni támadásról Izraelben ahol az emberek sorban állnak a gázmaszkokért és az óvóhelyek biztonságosságát tesztelik. A novemberi amerikai elnökválasztás kritikus lehet a támadás időzítése szempontjából, de az izraeli miniszterelnök valódi szándékai egyelőre homályosak. Az viszont már most biztos, hogy a védelmi miniszter ötszáz izraeli halálos áldozattal számol egy esetleges válaszcsapás esetén.

Izraelben a napokban tesztelték az egész országra kiterjedő sms-riasztási rendszert. A héber, arab, angol és orosz nyelven kiküldött üzeneteket mind a három legnagyobb szolgáltató ügyfelei megkapják. A kormány tervei szerint az emberek így értesülnek majd arról, hogy készülniük kell-e rakétatámadásra Irán felől.

Tovább olvasom

Iszlám terroristák törtek be Izraelbe a Sinai félszigetről

Kerem-Salom-incidens: a terroristák két kilométeres szakaszon izraeli műúton, izraeli járművekkel együtt haladtak. Az izraeli-egyiptomi határ északi, a Gázai-övezet határához közeli szakaszán vasárnap este nyolc óra után végrehajtott terrortámadás részleteit folyamatosan közli mind az izraeli, mind az egyiptomi sajtó. Mint közöltük, egy, az eddig ismerteknél is szélsőségesebb, úgynevezett szalafista szektához tartozó terrorcsoport meglepte az éppen az aznapi Ramadan böjtöt befejező vacsorájukat fogyasztó, ezért fegyvertelen egyiptomi határőröket, és közülük tizenhatot agyonlőttek. Ezt követően két páncélozott csapatszállító járművet eltulajdonítottak, és bennük elindultak az izraeli határ felé. Az ekkor már napok óta éles készültségben lévő izraeli határőrség már a percekkel korábbi lövöldözésekre is felfigyelt, és a csapatszállító járművek feltűnésekor riadókészültségbe helyezték a környező bázisokat. Az egyik csapatszállító az izraeli határkerítésnél felrobbant, míg a másik áttörve a határkerítést, folytatta útját a közeli izraeli települések felé.

Tovább olvasom
Back To Top