Skip to content

Derek Prince: Izrael helyreállítása – tanítói levelek

Kedves Barátom!

2000 szeptemberében határoztam el, hogy újra Izraelbe költözöm, és azóta életem legnagyobb fizikai kihívásaival kerültem szembe. E két tény nem független egymástól, hidd el nekem! Amikor lépéseket teszel, hogy valamit tegyél az Úrért Izraelben, nagyon nagy ellenállásokban ütközöl. Többféle betegségem volt, mint amit megszámlálhatnék, rák, sokízületi gyulladás és kétoldali tüdőgyulladás. De Isten kegyelméből jó előmenetelt tapasztaltam.
Nem szándékozom dicsekedni, amikor azt mondom, nem zavar az országban uralkodó krízis. Szinte alig voltam úgy Izraelben, hogy ne lett volna krízis helyzet.

Tovább olvasom

Izrael kerítéssel védi magát Egyiptomtól

A zsidó állam egy több mint kétszáz kilométer hosszú kerítésfalat épít az egyiptomi határon.

Izrael 225 kilométer hosszú, csaknem 5 méter magas acélkerítést épít az egyiptomi határon – írta pénteki internetes kiadásában a The Washington Post című amerikai napilap. A kerítést eredetileg a főként Afrikából érkező illegális bevándorlók ellen húztak fel, de az egyiptomi felkelés követő bizonytalanság miatt új jelentőségre tett szert.

Tovább olvasom

31 NAPI IMA IZRAELÉRT

Derek Prince, aki az alábbi, Izraelt áldó bibliai imákat írta, a következő bevezető
gondolatokat osztja meg velünk:

„Évek alatt értettem meg, hogy a leghatékonyabb ima három szintből áll:

A bibliai igazságok hirdetése, hálaadás és dicséret. A világban tett utazásaim során rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik eltérő helyeken képviselték a   Messiás Testét, és úgy találtam, hogy az Örökkévaló számos esetben új és erőteljes módon hangsúlyozza ki a bibliai igazságok hirdetésének fontosságát.

„A ‘proclaim’ (angolul: nyilvánosan hirdetni v.mit) latin eredetű kifejezés, amely azt jelenti, ‘hangosan kiáltani.’ Ez lényegében azt jelenti, hogy nagy  bátorsággal és erővel hirdetünk valamit. Meggyőződésem, hogy ez a leghatalmasabb szellemi fegyver vagy erőforrás, amelyet az Úrban hívők túlságosan sokáig hagytak figyelmen kívül.”

Használjuk ki az időadta lehetőségeket, egységre jutva sok ezer emberrel ezen a fontos területen és minden nap mondjunk el hangosan egy bibliai igazságot / imát Izraelért, egyet
Amerikáért (Magyarországért ford. megj.), és egyet a következő nemzedékért!

Tovább olvasom

A megbékélés kapujában

Igaz történet Isten szeretetérõl az Õ népe, a zsidók iránt Helmuth Eiwen lelkipásztor és felesége, Uli elbeszélése alapján.

Gail Harris

Ezt az írást Izráel Istenének és a zsidó népnek ajánljuk. Hálát adunk az Úrnak, hogy megnyitotta szíveinket a kijelentés elõtt, amely megmutatta az Õ mély, soha véget nem érõ szeretetét népe iránt.

Prológus

Amikor Uli Eiwen, az ausztriai Bécsújhelyen (Wiener Neustadt) szolgáló Helmuth Eiwen lelkipásztor felesége tizenhat éves volt, nagyon fontos elhívást kapott az Úrtól. 1961-ben, egy svájci látogatás során éppen egy diabemutatót nézett Izraelről. Az egyik képen a Haifa mellett emelkedő Kármel-hegy volt látható, melynek látványa hirtelen nagyon mélyen megérintette. Elmondása szerint olyan volt, mintha egy hang szólalt volna meg a bensőjében: „Ez a te elhívásod.” A szobájába ment, és letérdelt imádkozni. Ezt mondta: „Jézusom, ha ez Tőled volt, kérlek, mutass nekem valamit a Te Igédből.” Ezékiel könyvénél nyitotta fel a Bibliát, és szeme a második rész harmadik versére esett, ahol a következőt olvasta:

Tovább olvasom

Izraelben magyarul – VII. rész

 

2008. április végén nyílt újra lehetőség Izraelbe utazni. A konkrét ok egy konferencia volt, a Jeruzsálem közelében fekvő Kiryat Yearimban. Első utam azonban ismét Netanya városába vezetett, idős barátainkhoz. Mint a legtöbbször, most is gyorsan jött létre ez az utazás. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ez miért van így. Habakukk könyvének verse jut eszembe: „Mert e látomás bizonyos időre szól, a vége felé siet és meg nem csal..”
Vannak dolgok, amire az Úr nem úgy vezet el, hogy hosszas készülődés után nyit ajtót, hanem hirtelen, gyorsasággal. Gyakran tapasztaltuk, hogy így van ez az utakkal is, amiket Isten népe közé, a Szentföldre tehetünk. Egyszer csak megindul, mint a szülés, és már megvan a repülőjegy, egyeztetjük az időpontokat, csomagolunk és megyünk. Ez alkalommal is így volt. A készülődés utolsó napjaiban pedig ráadásul még az is kiderült, hogy május 1-én tartja az Izraelben élő magyar nyelvű közösség a maga megemlékezését a Soáról. Abban a reményünkben, hogy így, együtt találva a Magyarországon szinte elfelejtett „határon túli magyarokat”, eljuthat hozzájuk – legalább valamilyen szintű – megkövetés, bocsánatkérés. Ezért mindent latba vetettünk amit csak lehetett, hogy egy, a jeruzsálemi Jad Vashem emlékmúzeumban felolvasható üzenet megfogalmazódjék az indulás előtt. Az idő rövidsége – és a magyar valóság – nem engedte meg, hogy levelünk egy igazi, egész nemzetet, de legalább az ország hívő kereszténységének teljességének hangját megszólaltató üzenet legyen. Mégis megfogalmazódott a következő levél...   >>

Tovább olvasom

Avner Boskey: Izrael ajándékai és elhívása

Avner Boskey: Izrael ajándékai és elhívása, az antiszemitizmus szellemi gyökerei.( Az alábbi összefoglaló jegyzet hangfelvétel alapján készült. A teljes tanítás CD-je  e-mailen megrendelhető)

Az antiszemitizmus és a zsidóság szellemi elhívása ugyanannak az éremnek a két oldala, hiszen amit, vagy akit Isten szeret, azt az ellenség mindig gyűlöli. Sajnos ma a gyülekezetekben a szellemi harc kérdésében nem kap helyet Izrael,pedig Sátán nagyon is hagy helyet Izrael számára. Hitlernek fontosabb volt, hogy még akkor is zsidókat deportáljon Auschwitzba, amikor Németország már vesztésre állt a II. világháborúban. Ezt az ördögi logikátlanságot csak a Biblia alapján tudjuk megmagyarázni.
Isten arra hívta a zsidó népet, hogy sohase legyen olyan, mint a világ többi népe. („Hogy ronthatnám meg, kit Isten nem ront meg, hogy kárhoztatnám, akit Isten nem kárhoztat… e nép egyedül fog lakni, nem számíttatik más népek közé. (4 Móz 23,7-8) Isten nem akarja, hogy Izrael más népek közé beolvadjon. Kérdés, hogy a kereszt teljesen eltörölte-e ezt a különbséget. A „nincs többé zsidó és görög, férfi és nő…” verset csak úgy értelmezhetjük, hogy a hit szempontjából valóban nincsenek különbségek közöttünk, Isten nem férfi, nő, zsidó vagy nem zsidó mivoltunk miatt fogad el minket, hanem hit által. Azonban Isten teremtette meg a különbözőségeket. Ő tette a férfit és a nőt különbözővé. Az ő gondolata volt, hogy a zsidó népet megkülönböztesse a világ összes többi népétől. (V.Móz.)

Tovább olvasom
Back To Top