PÉLE-MÉLE (9. rész) -Önéletírás-

Kórház barakk-sor a Birkenauban Sokat gondolkodtam, vajon nem itt kellene-e abbahagynom ezt a kis írást? Most jönne ugyanis 1944 március 19., a németek bejövetele, aztán Auschwitz, Bergen-Belsen – haza – s ezekrõl nálam sokkal tehetségesebbek már annyit írtak, hogy én aligha tudnék túltenni rajtuk. Mégis meggondoltam magam: A körülmények az Én körülményeim voltak, de megkísérlem, csak a számomra, csakis a számomra érdekesebbekrõl szólni néhány szót. Apámat valamikor 44 elején „munkaszolgálatos orvosként” kihelyezték Békés megye Kétegyháza nevû falujába, az ottani orvos helyettesítésére, akit behívtak katonának. Én egyenlõre tovább jártam a hetedik gimnáziumba Szolnokon. Édesanyám március elején Pestre jött az izületei kúrálására. Én pontosan március 19-én jöttem fel hozzá Pestre. – Nem értettem, miért volt tele a pályaudvar német katonákkal- aztán persze világos lett. Anyámmal odaköltöztünk apámhoz Kétegyházára – kaptunk egy szobát a falu nyilas párttitkáránál (nem tévedés)! Ott én megtanultam kenyeret sütni, meg a kertben dolgozgatni. Azt hittük, hogy apám megbízatása megvéd bennünket az országban már folyó zsidó elhurcolástól. Valamit tettek is szüleim apám megbízásának meghosszabbítására. – Fatalisták, figyeljetek! Ez lett a vesztünk. Ha az eredeti terv szerint korábban hazamentünk volna, akkor a Szolnok megyeiekkel együtt Ausztriába kerülünk, kiadnak gazdaságokba dolgozni – s mint ott a többiek, épségben túléljük. Így viszont a Békés megyeiekkel együtt valamennyiünket Auschwitzba vittek.

(Folytatása következik)