[lightbox=http://www.danielcsoport.hu/images/newspost_images/pm24.jpg|pm24.jpg][/lightbox]"Fiók-Gyerek"
[A gyermekgyógyász professzor férj az orvosi szobájában]
Férjemből gyermekorvos lett. „Gyerekszaga” volt, annyira szerette őket és a gyerekek is őt. Egy vizit a többi orvos és nővér számára szörnyű lehetett, annyit állt egy beteg ágya mellett. A hosszas álldogálásnak volt egy objektív oka. Alapelve ugyanis az volt, hogy „síró gyermeket, légyen az akár csecsemő, nem vizsgálok!” És addig játszott, dörmögött, simogatta, hintáztatta a gyereket, míg az abba nem hagyta az üvöltést. Kerülhetett az akár fél órába is. El lehetett képzelni a főorvosi sleppet alkotó orvosokat, ápolónőket; milyen boldogok voltak az álldogálással.
PÊLE-MÊLE (19. rész) -Önéletírás-
Meghívás Lyonba
Este a lyoni pályaudvarról a minket váró francia kolléga kísért el a gyönyörû szállodába. Ott széttárta a karját mondván, hogy itt mindent fogyaszthatunk a Bio-Mìrieux számlájára. (Azt tudta, hogy a „keletiek” nem kapnak sok nyugati pénzt, de azt nyilván el se tudta képzelni, hogy minket a minisztérium fejenként 7$-ral a zsebünkben küldött el, amit a frankfurti átszállásnál mindjárt el is költöttünk WC-re.) A francia kolléga megígérte, hogy másnap délelõtt értünk jön, és mielõtt Monsieur Mìrieux-ékhez ebédelni megyünk, megmutatja nekünk Lyont.Nagyon éhesek voltunk, de a szállodában nem volt étterem. Lefeküdtem a csodálatos, csipkés ágyneműre, és éhesen álomba merültem. Másnap az éhségtől félholtan mentünk a francia kollégával Lyont nézni. Első programja egy borpince bemutatása volt. Kínálta a borokat. Na, még csak az kellett! Fegyelmezett agglegény útitársam meg se nyikkant, én azonban közöltem, hogy éhgyomorra nem tudok alkoholt inni. Ekkor derült ki, hogy szállodai étterem nem létezett.
Sűrű bocsánatkérések közepette megetetett minket valami sós süteménnyel, amit ott lehetett kapni.
(Folytatása következik)