Széder est – az utolsó vacsora 1. rész

A pészah hosszas elõkészületek után a pászkabárány feláldozásával és elfogyasztásával kezdõdik meg. Ma mindez a Tórában és a hagyományban elõírt rendben folyik le a Széder esten. „Az elsõ hónapban, a hónap tizennegyedikén este van az Örökkévaló peszachja.” (III. Móz. 23, 5 – Hertz)

A Széder szó rendet jelent. Ez arra utal, hogy elrendelt, parancsolt rendben, szertartásban folyik le az este az elõírt ételek elfogyasztásával. Az estet ma a hagadából (1) vezetik le, melynek jelentését az elbeszélés szóval szokták leginkább visszaadni. Ezt a könyvet kifejezetten erre az alkalomra szerkesztik meg. Pontosan le van írva a hagadában, hogy mit hogyan kell tenni, mit mikor kell elfogyasztani, és mondani. A hagada alapján beszélik el az Egyiptomból való szabadulás történetét is. A Tórában erre az ünnepre parancsolt ételek közül napjainkban már nem eszik meg a pészahi bárányt a vacsorán, mert a jeruzsálemi Templom lerombolása után egyáltalán nem mutatnak be áldozatot. Az ünnepre elrendelt bárányokat nincs hol feláldozni, így kimarad a pászkabárány elfogyasztása az ünnepbõl. (2)
Az utolsó vacsora egy Széder est keretében zajlott. Az eseményei követik a zsidók által ma is megtartott Széder menetét.

A peszachi bárány – Isten Báránya 2. rész

A zsidó családok, akik ott voltak a megváltás pészahján, vagy akik késõbb szereztek tudomást errõl, jól tudták, hogy mit jelent az, hogy a Bárányt (mai idõ szerint) délelõtt 9 órakor áldozták meg. Ez pontosan beleilleszkedett abba a gyakorlatba, amit folytattak. Estére el kellett készülniük, hiszen a parancsolat szerint (II. Móz. 12, 6) ekkor már kész kellett lennie a vacsorának, hogy a családok Széder esti asztalhoz ülhessenek.   Az Örökkévaló azonban nemcsak az áldozatbemutatás idejével adott jelet a népnek, hanem ezen a napon teljesült be az Ámosz próféta könyvében több száz éve megírt prófécia is: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.“ (Ámós 8,9) A Messiás halálakor – pontosan délben – elsötétedett az ég.
Jesua (Jézus) azért született meg testben, hogy a világ világossága legyen. Ahogy pedig az Írás mondja: „És a világosság a sötétségben fénylik…“ (Ján. 1,5). A kereszten azonban ráhelyezte az Örökkévaló a bûneinket, és elfordult Tõle, és Jesua (Jézus) nem világíthatott. Ahogy az Õ fénye kihunyt, az egész világ sötétségbe borult.

Tovább olvasom →

A peszáh Jézusban – a húsvét Jesuában 1.rész

A zsidóság a pészah ünnepén az Egyiptomból való szabadulására emlékszik vissza. E szabadulás után beszélhetünk Izraelrõl mint szabad néprõl. Izrael népének története a pészahhal kezdõdik.
Hasonlóképpen Krisztus Testének története is a megváltást elhozó pészahon kezdõdik el. Mindkét nép a szabadságát nyerte el ebben az ünnepben. Héberül hág háhérut-nak, a szabadság ünnepének is nevezik ezt az ünnepet. Két nemzetség jött ki a szolgaságból ekkor:
– az ószövetség pészahján a választott nép a bárány vére által,
– az újszövetség pészahján a Messiásban megváltott nép a Bárány vére által.

Az Örökkévaló tíz csapással sújtotta Egyiptomot, mire a fáraó szabadon bocsátotta a zsidó népet, hogy a pusztában áldozzon. A tizedik csapás az volt, hogy Isten az emberek és állatok elsõszülötteit megölte egész Egyiptomban. Egyedül Izrael elsõszülöttei maradtak életben.
Ezzel Izrael népe, amely megvetetten, rabszolgaként szolgált Egyiptomban, végérvényesen elkülönült minden más néptõl, amely azon a földön élt. Egyiptom népe joggal kérdezhette: miben vagyunk mi mások, hogy miránk sújtott Isten keze? Mennyivel kiválóbb nálunk ez a nép, hogy az õ fiai sértetlenül maradtak? Mi választ el minket ilyen élesen ettõl a néptõl az Örökkévaló szemében? Látszólag nem volt különbség a zsidók és az egyiptomiak között. Együtt éltek, ugyanazt a kenyeret ették, ugyanannak a forró napnak a hevét viselték el. Az ítéletnél nem ez döntött. A társadalmi beosztás és hovatartozás sem befolyásolt semmit. Lényegtelenek voltak a jó cselekedetek, a jóakarat, vagy az, hogy valaki törvénytisztelõen élt vagy sem. Isten öldöklõ angyala egy esetben kerülhette el a házat, ha látta a bárány vérét azon. Jesua (Jézus) hasonlóképpen szól a Vigasztalóról az utolsó vacsorán. „És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek…” (Ján. 14,16 – Károli)
Tovább olvasom →

A peszachi bárány – Isten Báránya 1. rész

“ELVÉGEZTETETT”

Az õrzött kenyér:
Jesua (Jézus) a Széder est utáni éjszakán bevégezte szolgálatát. „…elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.” (Jn. 17, 4b – Károli) Átment tanítványaival abba a kertbe, amit héberül gat shmanimnak (1)  hívnak. A héber szó jelentése „olajsajtó”. Nagyon kifejezõ ez a név, és ezáltal e helyszín. Ugyanis, ha olajat akarnak elõállítani, akkor teljesen összezúzzák, összetörik a növényt, gyümölcsöt, és úgy préselik, sajtolják ki belõle az értékes olajat. Jesua (Jézus) összetört testének árán a Szent Szellem olaját árasztotta ki az Atya a világra. Az „olajsajtó” kertjében játszódott le a szellemi összetörettetés, Jesua (Jézus) egyéni akaratának a teljes felmorzsolódása. „…a lélek kész, de a test erõtelen.” (Mt. 26, 41 – Károli) – mondta a tanítványoknak, mikor az „olajsajtó” kertjébe léptek, de kilépve a kertbõl már a test is készen állt.
Tovább olvasom →

Jom kippur – az engesztelés napja

A kürtzengés ünnepe után tíz nappal, tisri hónap tizedikén beköszönt a következő nagy ünnep: a Jom kippur. Ez rendkívül fontos nap volt a zsidó nép számára az évben, mert ezen a napon szerzett engesztelést a főpap Izrael egész népe, papsága és önmaga számára. „…a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van…“ (III. Móz. 23, 27).A történelmi Izraelben, amikor még állt a Templom, hatalmas bűnvallás történt ezen az ünnepen. Izrael egész népe könyörgött Istenhez, hogy a bűnbánati napon fogadja el a bemutatott áldozatokat. Ettől függött a következő év áldása, szellemi szabadsága, hisz a bűnöktől való szabadulásra a népnek csak egy év múlva volt lehetősége. Az ünnepre három Igerész vonatkozik: a III. Móz. 16. fejezete azt írja le részletesen, hogy mit kell cselekednie a főpapnak. A III. Móz. 23. a néphez szól, és a IV. Móz. 29, 7-11 az előírt áldozatokat foglalja össze. A Mindenható a „szombatok szombatja”-ként nevezi meg ezt az ünnepet (III. Móz. 16, 31), és „örökkévaló rendtartás”-ként adja Izraelnek. Az ünneppel kapcsolatban négy alkalommal is emlékezteti a népét az Örökkévaló, hogy „örök rendtartásul” rendeli (III. Móz. 23, 21; III. Móz. 16, 29; III. Móz. 16, 31; 3 Móz. 16,34). A III. Móz. 23, 21 hozzáteszi, hogy „örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken.” Emiatt a zsidóság a szétszóratásban, „minden lakóhelyén” különösen fontosnak tartja az ünnep megtartását a mai napig.Úgy tűnik, mintha az Újszövetségben eltűnne a Jom kippur. Legalábbis a keresztény tanítók nem foglalkoztak vele túlságosan sokat, és az ünnepet évente a rendelt idején meg sem szokták említeni.

Az ember teremtése – és a Ros Hásáná összefüggése néhány zsidó írásmagyarázat tükrében

2019. szeptember 29-én kezdi ünnepelni a zsidóság, hogy az Örökkévaló 5780 éve az első pénteki napon megalkotta az első emberpárt.
A zsidó naptár időszámításnak alapjait II. Hillél főpapsága idején, i.sz. 359. körül rakták le. Ezek szerint az ember teremtésének pontos időpontja i.e. 3761. év tisri hónap első napja, amelyet héber hittudósok számították ki a TANACH alapján.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem a teremtés első napjától kezdik az időszámítást?

Ennek az a magyarázata, hogy szerintük a teremtés első napjának minden különlegessége ellenére, Ros Hásáná felülmúlja Elul hónap 25. napját, mivel az ember megteremtése újfajta, mélyebb kapcsolatot hozott létre a Teremtő és a teremtett világ között.
A fizikai és szellemi tartományokban élő valamennyi lény közül csupán az ember az, amelyik szabadon dönthet, hogy elfogadja-e az Örökkévaló uralmát. Annak dacára, hogy a világegyetem valamennyi lényét az Örökkévaló teremtette, részükről e kapcsolat elfogadása nem tudatos. Viszont az Örökkévalóval alkotható egység lehetősége, ami az ember megteremtésével jött létre, felülmúlja a teremtés valamennyi korábbi szintjét.

Ádám, azaz az ember teremtése:

Napjainkra az Ádám szó személynévként honosodott meg, és így cseng a füleinkben. Tovább olvasom →