3) A Király koronázása :
„És kenje őt ott Sádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává; és fújjátok meg a harsonákat (sófárokat), és kiáltsátok: Éljen Salamon király!” (I. Kir. 1,34 vö. 1, 39 – Károli)
„Felvonul Isten harsona-szónál, kürtzengés (sófárfújás) közt az Úr.” (Zsolt. 47, 6 – Károli)

„És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik….
És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.” (Jel. 19, 11.16- Károli)

A sófár akkor hangzott fel, amikor az új király trónra ült. Az újonnan megkoronázott királyt vezette elő és az ő hatalmát hirdette. Láthatjuk ezt az Írásban Salamon trónra lépésénél, Jéhunál (II. Kir. 9, 13) vagy Joásnál (II. Kir. 11, 12-14).
Alig képzelhető el az, hogy ha Izrael földi királyainak trónra lépésekor szólt a sófár, akkor a mennyei Király trónra lépésekor hallgatnának a kosszarv kürtök. Az üdvtörténet új nagy korszakát beharangozó sófár szava azt hirdeti: Jön a Királyok Királya! Eljött megkoronázásának ideje! Mintha már erről szólna a Kóráh fiainak zsoltára is:
„Felvonul Isten harsona-szónál, kürtzengés (sófárfújás) közt az Úr. Énekeljetek Istennek, énekeljetek; énekeljetek királyunknak, énekeljetek! Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcseséggel. Isten uralkodik a nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján.” (Zsolt. 47, 6-9 – Károli)

De még világosabban hirdeti ez a 98. zsoltár:
„Trombitákkal (trombitákkal) és kürtzengéssel (sófár hangjával) vígadozzatok a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,6 – Károli)

* * *
4) Izsák feláldozása – Ábrahám feltámadásba vetett hite:

Mit jelenthet az ünnep a Messiásban?

Nem csak ezen az ünnepen szól a kürt, mint erről korábban szó volt. Hiszen a többi hónap elején vagy Jom kippurkor is megfújják. De ez az ünnep „csak” a sófár megfújásáról szól, és így mindent magában foglal, ami Isten Igéjében a sófárfújással kapcsolatba hozható. Elsősorban ez adja a kulcsot az ünnep üdvtörténeti helyének megleléséhez. Másodsorban a zsidó hagyomány, amely minden hangsúlyeltolódás ellenére máig tartja az ünnepet. A zsidó Szádja Gaon rabbi (882-942) tízféle értelmezését (8)adta meg a sófárfújásnak, ezekből indultunk ki a Messiás után kutatva. Mindenek előtt azonban három Igére szeretnénk rámutatni, amelyeket a keresztény világban nem hoznak kapcsolatba a kürtzengés ünnepével.

A sófár a Jelenések könyvén kívül e három helyen fordul elő az Újszövetségben. Ezek kiemelkednek az Írásból üzenetükkel. (Ezen kívül egyszer olvasni még a Zsidókhoz írt levélben a sófárról.)
E három összhangban lévő Igében összegzi aztán az Újszövetség mindazokat a motívumokat, amelyek a Tanachban (Ószövetségben) a sófárfújással kapcsolatban megjelennek. Mindhárom Ige az elragadtatáshoz köthető, és a Messiás közeli második visszajövetelét vetíti előre.

Két hangszer A magyar fordításokban olvashatunk trombitákról, harsona szaváról vagy a kürt megfújásáról. Valójában az Írás eredeti héber szövegében és az Írást megelevenítő zsidó hagyományban nincs szó három különböző hangszerről. Isten úgy rendelkezett, hogy kétféle fúvós hangszert használjon a választott nép különböző feladatokhoz, szolgálatokhoz.
Az egyikről Isten így rendelkezik:

„Készíts magadnak két ezüst harsonát (trombitát); vert munkával készítsd el…” (IV. Móz. 10, 2 – Hertz).

Ezekre az ezüst fúvós hangszerekre valóban illik a kürt, a harsona vagy a trombita megnevezés. Kinézetre leginkább a mai jelzőkürtökhöz, tábori kürtökhöz hasonlítanak. Egy egyenes, tölcsérré kiszélesedő ezüstcsövet kell elképzelni, melynek a neve haccócera. Josephus Flavius szerint minden sabbat kezdetét és végét ezzel jelezték a papok. De a Tanach (Ószövetség) szerint ez a hangszer szolgált a nép és a fejedelmek összehívására is (IV. Móz. 10, 2-5).  Az Újszövetség erre a fajta fúvós hangszerre utalhat a Mt. 6, 2.; a Jel. 1, 10.; a Jel. 4, 1., és a Jel. 18, 22. versekben.

Kürtzengés ünnepének szertartása
Hogy mi történt ezen a napon? Megfújták a kürtöt, és mint említettük, több áldozatot mutattak be, mint az év többi hónapjának kezdetén, ezek között égőáldozatokat is. Kevin L. Howard könyvében így próbálja közel hozni hozzánk a kürtzengés ünnepét:
„Izrael Templomának idején az ezüst kürtöket az égő áldozatok vagy békeáldozatok idején fújták meg. Mindezt a mózesi törvénnyel harmóniában tették: „Fújjátok meg a kürtöket (trombitákat) a ti egészen égőáldozataitokra és a ti hála (béke)áldozataitokra.” (4Móz 10,10). Mivel az áldozatokat az oltárhoz hozták és ott is mutatták be, az ezüstkürtöket itt fújták a papok, amely tényt mind a Szentírás szövege (2Krón 29,27-28), mind Josephus feljegyzései (A zsidók története III.12.6) megerősítenek.
A kürtzengés ünnepén egy további papnak is fontos szerep jutott, akinek a sófárt kellett megfújnia. Ő is ott állt az oltárral szemben álló és az ezüst kürtöket fúvó papok sorában. Amikor a sófár hangja hosszan hallatszott, az ezüst kürtök rövideket fújtak az aznap bemutatandó áldozatok fölött.”(2)
A Ros hasana a rabbinikus zsidóságban

Közös jegyek a Tóra adáskor és az Újszövetség Pünkösdjén

I. A nép egybegyüjtése, körülhatárolása:

II. Móz. 19,12. “Te pedig vedd körül a népet határsorompóval, megmondván nékik: õrizkedjetek fölmenni a hegyre, vagy annak csak szélét érinteni, mert aki megérinti a hegyet, halállal vész.”

ApCsel. 2,1 együtt voltak az atyafiak, az új nemzetség zsengéje “És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.”

Nem olvasni arról, hogy az apostolok, tanítványok ebben az idõben mindnyájan együtt voltak. Az ünnepre való összegyûjtésük Isten akarata, és kegyelme volt. Tágabb értelemben az Újszövetség Pünkösdjén a Jeruzsálembe felzarándokolt zsidóság is össze lett gyûjtve, hogy a nemzetekbõl, az akkori világ minden tájáról érkezve valamelyest már a népeket is képviselje, akikre innentõl Isten Szelleme ugyanúgy kiáradt. A Messiáshoz Pünkösd napján megtért lelkek aztán egy-egy messiási gyümölcsként eleveníthették meg az országaikban a környezetüket.