Bergen-Belsen, Doktor Mengele, a „blockältesték” Két-három hetenként fürdőbe vittek – ez egy hatalmas alkotmány volt, ahol először le kellett teljesen vetkőzni, s libasorban elvonulni a szelektáló Mengele előtt. Nem tudok róla, hogy valaki leírta volna ezt a jelenetet: Mengele, talpig katonai díszben egy emelvényen állva, hátulról és oldalról megvilágítva (mint egy giccses filmben). Előtte mentünk el, s ő kezével intett, ki menjen balra, ki jobbra. Hamar rájöttünk, hogy egyik irány a gázt, másik a tényleges fürdőt jelentette. Azok mentek a gázba, akik rossz fizikai kondícióban voltak. Mengelét gyönyörűnek láttuk! ő volt a halál angyala. Az elrendezés olyan volt, mint egy nagy színház Mengele főszereplésével – ma azt hiszem, hogy Mengele nem volt normális. Az a reflektorfény, s az elvonuló pucérok…

Birkenau, édesanyámról Birkenauról – Auschwitzhoz tartozó, talán külvárosi táborról – mint hihetetlent leírom, hogy odaérkezésünk után már napok múlva összegyűltünk (fiatal lányok) és színházat játszottunk, meg szavaltunk, énekeltünk! (Tehettük, mert semmilyen munkát nem kaptunk – nem is tetováltak. Miért? Nem tudom.) Itt ugyan nincs a legjobb helyen, mégis leírom, milyen volt az édesanyám, s mi lett belőle. A borzalom előtti években roppant csinos, fekete hajú asszony – sokat is adott magára – hogy mikor jutott erre ideje, nem tudom. Mikor hollófekete haját megmosta egy-kettőt nyomkodott rajta, s máris olyan volt, mintha fodrásznál lett volna.

Kórház barakk-sor a Birkenauban Sokat gondolkodtam, vajon nem itt kellene-e abbahagynom ezt a kis írást? Most jönne ugyanis 1944 március 19., a németek bejövetele, aztán Auschwitz, Bergen-Belsen – haza – s ezekről nálam sokkal tehetségesebbek már annyit írtak, hogy én aligha tudnék túltenni rajtuk. Mégis meggondoltam magam: A körülmények az Én körülményeim voltak, de megkísérlem, csak a számomra, csakis a számomra érdekesebbekről szólni néhány szót. Apámat valamikor 44 elején „munkaszolgálatos orvosként” kihelyezték Békés megye Kétegyháza nevű falujába, az ottani orvos helyettesítésére, akit behívtak katonának. Én egyenlőre tovább jártam a hetedik gimnáziumba Szolnokon.

Bár kissé nevetséges, de gyerekkoromban az egyik legboldogabb esemény az volt, amikor megnáthásodtam. Ilyenkor ugyanis dunyhákkal és takarókkal betakarva „kiizzasztottak”. Ilyenkor volt csak ideje édesapámnak, hogy az ágyam mellé üljön és az izzasztás kínjait enyhítve, akár egy órán át is…