Jean-Marie Lustiger, Párizs érsek-bíborosa: Zsidók és keresztények jövőbeni kapcsolatáról…

Zsidók és keresztények jövőbeli kapcsolatáról fejtette ki gondolatait Jean-Marie Lustiger párizsi bíboros érsek New Yorkban. Az alkalmat az adta, hogy Franciaország előző főrabbijával, René-Samuel Sirat-val együtt ő kapta meg a fairfieldi Sacre-Coeur Egyetem a zsidók és keresztények közötti megértés központja „Nostra aetate” elnevezésű díjat.

Beszédében a zsidók és keresztények közötti új párbeszéd feltételeként kiemelte: fontos kutatni, elemezni azokat az ellentéteket és találkozásokat, mi több, ellentmondásos hasonlóságokat, amelyek a zsidó, illetve keresztény tudatot az utóbbi 2000 évben jellemezték. Rámutatott, hogy az utolsó ötven év milyen gazdag volt változásokban, amelyeknek során a zsidó-keresztény kapcsolatok is alapjaiban alakultak át.

Földrajzilag tekintve, gyakorlatilag már a XIX. század végétől kezdődően, kivált Izrael állam megalakulásával a korábban letelepedett zsidók közül – elsősorban az iszlám befolyás alá került országokból – igen sokan vándoroltak más országokba: részben Izraelbe tértek vissza, részben pedig a nyugati típusú kultúra országaiba költöztek. E folyamat eredményeképpen mára több zsidó él az Egyesült Államokban, mint Izraelben.

A főpap ruháját 2Móz 28. és 39. r. részletesen leírja: az alsó- és a felsőruha (éfód és hósen) aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin- és lenfonálból készített szőttes volt. Az éfódot a köntös és az éfód palástja fölött viselték (2Móz 29,5; 3Móz 8,7). A hósen egy négyszög formájú táska volt, amelyben a jövendöléshez szükséges ÚRÍM és TUMMÍM volt. A fején turbánt (misznefet) viselt, a turbánon elöl aranyból készült virágdísz volt. Az öltözéket az öv (abnét) egészítette ki.

Vitás ügyekben ő kérdezte meg Istent az éfód, valamint az úrím és tummím segítségével (2Móz 28,30; Péld 16,33; 4Móz 27,21; 1Sám 14,31), s így õt illette a legfelsőbb döntés joga minden vallási kérdésben. Ő a közbenjáró Isten és ember között, amint a Zsid 5,1 összefoglalja szerepét.

A zsidók története Sopronban a legrégibb időktől a mai napig

(vázlatpontok Dr. Pollák Miksa könyve alapján Bp.1896.)

• A honfoglalók közt talán zsidó hitűek is voltak mivel, a csatlakozó kazár törzs a 8. sz.-tól áttért a zsidó hitre.
• 953-ból tényként maradt ránk, a magyarországi zsidóságra vonatkozóan, hogy egy bizonyos Teha v. Teka nevezetű várispán Endre és Béla király alatt a Sopronhoz közeli / mai Vas-megye területén / Röjtökőrnek volt az ura. Béla király 1228-ban fosztotta meg ettõl a címétõl.(forrás: Khon S.:Héber kútforrások10.köt1.)

• Zsidó hagyományok szerint őseik már a X. sz.-ban itt éltek, és a XI. sz.-tól már privilégiummal rendelkeztek.(Erre utal az a tény, hogy amikor a helyi zsidóság 1526-ban a várossal élet-halál harcot vív, akkor a 600 éves múltjukra hivatkoznak. Sajnos az 1317-es tűzvész során ezek a bizonyítékok megsemmisülhettek, de a Róbert Károly által 1324. jan. 25-én kiadott rendelkezés megerősítette, hogy szabadságot és oltalmat biztosít a város mind kereszténynek, mind pedig zsidónak.
• A zsidóság jelenlétre utaló nyom a XIII. sz.-ból Sydány falu Sopron-megye határán.
• A XIII. sz. elején Sopron szomszédságában Német-Újhelyen zsidó közösség és temető létezett.
• 1354-ben Nagy Lajos korára a zsidók békében élhettek, üzletelhettek, ingatlanokat birtokolhattak, de mivel a dolgok hátterében térítő szándékok húzódtak meg, s mivel a zsidóság nem hajtott térdet, a későbbiekben kiűzi őket. Ekkor a zsidók Rudolf főhercegnél Német-Újhelyen találnak oltalmat, majd 1368-ban a király visszatérési engedélyt ad ki számukra. Lehetséges, hogy már ekkortájt volt soproni zsidó utca, ahol a kiűzetést követően katolikusok szereztek ingatlanokat.