Egy szomorú hír margójára – egy zsidó orvos utolsó keresztény gyermeke tollából
Miközben a monitor előtt ülve kitartóan dolgozom a kora reggeli órákban szerkesztő-újságíróként, fél füllel „háttér-televíziózom”. Hallgatom a híreket (ki mondta, hogy a férfiak csak egy helyre tudnak figyelni?), és szörnyű dolgokat hallok: 57 sírt rongáltak meg a kaporvári zsidó temetőben ismeretlen tettesek.
Még azt is hallom, rendőrségi eljárás indult ismeretlen tettesek ellen, akárcsak a tilosban parkolók, vagy a telefonfülke rongálók ellen. Szomorú vagyok és Jézus szavai jutnak eszembe: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek”. Miközben megtévesztett fiatalok (mert higgyék el nekem, nem a kaposvári nyugdíjas klub tagjai voltak) zsidóellenes kedélyeit szélsőjobbos szervezetek és hírportálok lovalják napról napra, úgy érzem, most már meg kell szólalnom nekem is, pedig keresztény vagyok, „ária” magyar férfi, tipikus „ősmagyar”, erdélyi szász, kun, ukrán és még csak a jóisten tudja hány néphez, nemzetiséghez tartozó ősökkel, ahogy itt nagyon sokunk a Kárpát medence népeket olvasztó tégelyében.