Skip to content

RANDOLPH L. BRAHAM: Magyarország keresztény egyházai és a holokauszt Magyarországon 1.

Előszó

Az Amerikai Egyesült Államokban már számos kötete jelent meg az általam szerkesztett Holocaust Studies Seriesnek, a holokauszt időszakát tárgyaló tanulmányok sorozatának. A Graduate School and University Center of the City University of New York keretében múködő Rosenthal Institute for Holocaust Studies a J. and O. Winter Fund támogatásával most lehetővé tette egy új magyar sorozat megjelentetését, jelen könyv e sorozat első kötete.

Tovább olvasom

RANDOLPH L. BRAHAM: Magyarország keresztény egyházai és a holokauszt Magyarországon 2.

Sztójay biztosítékai feltehetően megnyugtatták a bíborost, mert elfogadott egy kompromisszumos szöveget, amelynek alapján július 8-án és 9-én az állami rádió valamennyi parókiának sugározza majd a bíboros közlését, miszerint a pásztorlevelet csak a papok és az egyházi tisztviselők tájékoztatására szánták, s azt nem szabad felolvasni a híveknek. Helyette a következő szöveget olvassák majd fel:

Serédi Jusztinián bíbornok, Magyarország hercegprímása a maga és a nagyméltóságú püspöki kar nevében közli a katolikus hívekkel, hogy a zsidókra, különösen a megkeresztelkedettekre vonatkozó rendelkezések tárgyában ismételten fordult a magyar királyi kormányhoz, s ily irányú tárgyalásait továbbra is folytatja. (60)

Tovább olvasom

RANDOLPH L. BRAHAM: Magyarország keresztény egyházai és a holokauszt Magyarországon 3. jegyzetei

JEGYZETEK

1 Az “aranykor” az Osztrák – Magyar Birodalom azon korszakára vonatkozik (1867 – 1918), amikor barátságos, már-már szimbiózis-szerű viszony állott fenn az uralkodó konzervatív-arisztokrata elemek és a zsidó elit, kiváltképpen a bank életben, az iparban és a kereskedelemben tevékenykedő zsidók között. A részleteket illetően lásd Randolph L. BRAHAM, A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon, 2., bővített és átdolgozott kiadás, Budapest, Belvárosi, 1997, 1 – 12, a továbbiakban: BRAHAM, Népirtás.

2 Moshe Y. HERCZL, Christianity and the Holocaust of Hungarian Jewry, New York University Press, 1993,18, 19.

3 A párt alapítója Istóczy Győző, a magyar országgyűlés tagja volt. A pártnak 1884-ben 16 országgyűlési képviselője volt, közöttük Onódy Géza, a közismert zsidó üldöző.

4 A tiszaeszlári vérvádügy körüli antiszemita hisztériát egy Adamovics József nevű helyi katolikus plébános korbácsolta fel. HERCZL, i. m., 8 – 17.

Tovább olvasom

Dr. Dan Juster: Pogány eredetűek a keresztény ünnepek?

A hitük gyökereinek helyreállítására törekvő keresztények gyakran tesznek olyan kijelentést, hogy az Egyház nem a megfelelő időpontokban tartja meg ünnepeit. Ezzel valójában azt mondják, hogy az Egyházi ünnepek pogány eredetűek. Ezért felhívást intéznek az “Örökkévaló ünnepeihez” való visszatérésre (3Móz. 23). Én úgy látom, hogy a messiáshívő zsidók nem hangoztatják ezt annyira, mint a gyülekezeteikhez csatlakozó keresztények, akik üzenete úgy szól, hogy a legtöbb keresztény megbékélt a paganizmussal (pogánysággal)! A paganizmus miatt a Húsvétot és a Pünkösdöt téves időpontokban ünneplik, és a Karácsony is teljesen a pogány vallásokban gyökerezik. Ez az állítás annyi megosztást hoz, hogy bölcsen tesszük, ha utánajárunk, tényleg van-e bizonyíték ennek alátámasztására.

Tovább olvasom
Back To Top