Fekete György: Gyógyító találkozás
Magyarország majd hetedik évtizede halogatja. Minél későbbre toljuk, annál tovább és ártóbban örökítjük az antiszemita mérget a mindenkori új nemzedékbe.
Németország nem próbál kitérni az önszembenézés elől. Ellenkezőleg. Háborús bűnöket elkövetett németek gyerekei már korábban számon kérték a náci múltat – szüleiken. Most pedig az unokák/dédunokák (már nem gyerekek ők sem!) rajzottak ki Európa minden irányába, így hozzánk is, hogy a még köztünk levő holokauszt-túlélőktől a nagyszülők tettei miatt bocsánatot kérjenek. Így jutottak el a budapesti Radnóti Miklós gimnáziumba (március elején, az Európai Unió által támogatott Aktív Európai Emlékezet program keretében), ahol idős zsidó asszonyoktól kértek bocsánatot. Holott nem ők a bűnösök, hanem atyáik-anyáik. Ám vállalták a felelősséget, ami abban áll, hogy elődeik bűneitől – helyettük történő bűnvallással – megtisztuljanak. A zsidó öregek meg könnyek között magukhoz ölelték őket…
Dobner Győző: A messiáshívő zsidó mozgalom és az evangéliumi keresztyénség 2.rész
A mozgalom az amerikai kontinensen és Izraelben bontakozott ki a legerőteljesebben. Martin Chernoff baptista gyülekezeti háttérből származó zsidó missziós vezető egy látomása által vezettetve a mozgalmat a messiási judaizmus irányába terelte, elszakadva a héber keresztyén látástól. Moishe Rosen elindította a „Jews for Jesus” mozgalmat. (Kb. egy éve Magyarországon is megjelentek aktivistái.) 1975-ben a Héber Keresztyén Szövetség „Amerikai Messiási Zsidók Szövetségére” változtatta a nevét (Alliance of Messianic Jews of America). A messiási mozgalomhoz tartozók létszámáról csak megközelítően pontos adataink vannak. Az egész amerikai kontinensen 3-500 gyülekezet létezését véljük.
Dobner Győző: A messiáshívő zsidó mozgalom és az evangéliumi keresztyénség 1.rész
A mozgalmak nem előtörténet nélküliek. Sok közülük hosszú ideig érlelődik, majd megjelenési formát keresve és találva tör ki az ismeretlenségből. Természetesen vannak olyan próbálkozások, amelyek sohasem válnak mozgalommá, egy idő után elhalványulnak, jelentéktelenné silányulnak. Vannak mozgalmak, amelyek a történelem korábbi szakaszában rendkívül jelentősek voltak, majd szinte teljesen eltűntek az évszázadok viharaiban, azután váratlanul újra megjelenve nyúlnak vissza gazdag örökségük feltárásához. Ilyen a messiási zsidó mozgalom. Zsidók mozgalma, akik elfogadták a názáreti Jézust mint Izrael és a világ Messiását. Vallják, ő Isten egyszülött Fia, akit héber nevén Jesuának hívnak. E hitvallásuk mellett sem kívánnak keresztyén vagy keresztény közösségek egyikéhez sem csatlakozni. Helyzetüket az első századi Jézusban hívő zsidók státuszához hasonlónak tekintik, akik Izrael népéhez tartoztak valós identitással.
Három havi csend után: rakéta Gázából
Kedden, február 26-án reggel Grad-rakétát lőttek ki a Gázai-övezetből Askelonra. A rakéta, az első a tavaly novemberi Felhőoszlop-hadműveletet lezáró tűzszünet óta, a város iparövezetében ért földet, és kisebb károkat okozott. A felrobbant rakéta maradványait a tűzszerészek megtalálták. A lakossági riasztás nem működött. A rakétatámadásért az „Al-Aksza Mártírbrigádjai” egy frakciója vállalta a felelősséget.