Skip to content

Dr. Tatai István: Zsidómisszió – Dialógus – Akédáh, vagy valami más? 2.rész

3.  A zsidóság missziós attitûdje
A zsidó gondolkodásban a bizonyságtevõ létnek fontos szerepe van: Izrael Istentõl kapott küldetése, hogy tanú legyen az egész világ számára: yd'[e !T,a (Ézs 43,10). Ez a tanúskodás megnyilvánul egész létükben, így minden fiúgyermek körülmetélésben és valamennyi lánygyermek  felajánlásában. Ennek gyakorlása a holokauszt árnyékában saját hûséges tanúskodásuk fontos része, méghozzá örömteli és félelmetes része, amelyrõl a lemondás, a zsidó vallásfilozófus Emil Fackenheim szerint is, Hitlert csak poszt-humusz gyõzelemhez juttatná. (15)
A Talmud a zsidók misszióját elsõsorban a zsidók irányában hangsúlyozza –  „Elõször önmagadat ékesítsd fel, s csak utána  másokat” – utalva az Ézs 42-43 részeire. (16)
Mindazonáltal Martin Cohen szerint, a nagy zsidó cél nem lehet más, mint Isten Országának globális eszkatológikus felállítása, amely nem a Zsinagóga uralmát hozza el, hanem abban, az eljövendõ és egyesült emberiség  Isten uralma alatt fog élni. (17)
Végül megjegyezzük, hogy a zsidó hagyomány szerint a pogánynak nem szükséges zsidóvá lennie, hogy az eljövendõ Országból részesedjen, mert aki a nóáhita törvényeknek eleget tesz, az  bebocsátást nyer oda.

Tovább olvasom

Dr. Tatai István: Zsidómisszió – Dialógus – Akédáh, vagy valami más? 1.rész

Zsidómisszió – Dialógus – Akédáh, vagy valami más? (1)

A korai Egyház intenzív zsidómissziót folytatott. Jézus parancsa szerint az evangélium hirdetését Jeruzsálemben kellett elkezdeni (ApCsel 1,8). Lukács tudósításaiból tudjuk, hogy Pál apostol missziós útjai során szinte minden alkalommal legelõször a zsinagógákat kereste fel, s nem is eredménytelenül. Ugyan számos elbeszélés jelentõs ellenállásról számol be, mégis ezt a munkát gyakran siker koronázta. Az elsõ század során – Zsengellér József kutatásai alapján – legalább annyi zsidó lett keresztyénné, mint amennyi pogány. (2)

A zsidómisszió a második századtól megtorpant. Ennek hátterében az erõsödõ zsinagógai ellenállást láthatjuk (Javnei zsinat döntése a názáreti heretikusok ellen), de igen valószínû, hogy Jeruzsálem lerombolása, majd a Bar-Kochba lázadás bukása, valamint a kimaradt parúszia is jelentõsen csökkentette a zsidók felé irányuló misszió esélyeit. Az evangélium egyre inkább a zsidó eszkatológikus elemektõl „letisztított” (földi messiási országlás), s a pogány fülekhez igazított, „görög nyelven elmondott” üzenetté lett. Az Egyház zsidók felé irányuló eredeti küldetése pedig fokozatosan zsidóellenes és polemikus hangvételt öltött. Az extra ecclesiam nulla salus elv exkluzív módon érvényesült mind a pogány, mind a zsidó vallás követõivel szemben.

Tovább olvasom

Mi közünk Jeruzsálemhez című konferencia rövid összefoglalója

 Ez év május 8-án az Izrael Fórum név alatt csoportosuló tíz magyar ill. magyarországon képviselettel rendelkezõ szervezet (Dániel csoport, Christian Witness to Izrael, Éjféli Kiáltás Misszió, Izrael Keresztény Barátai, Keresztények Izraelért, Magyar Evangéliumi Szövetség, Menóra Messiáshívõ Közösség, Nemzetközi Keresztény Követség Jeruzsálem, Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért, Segítség az Élethez Alapítvány) összefogásával konferenciát rendeztek a dunai Budapest hajón. A konferencia témája –   viszonyunk Jeruzsálemhez – igen aktuális kérdést vetett fel, különösképpen figyelembe véve azt a körülményt, hogy a mai Magyarország közhangulata a negatív szélsõségek felé hajlik az Izrael-kérdésben. Ezért is szükséges újból teológiailag átgondolni a keresztyének Jeruzsálemhez való kapcsolatának kérdéseit. A résztvevõ szervezetek képviselõi teljes egyetértésben kívántak számot adni Jeruzsálemmel és a zsidó néppel kapcsolatos Bibliából nyert látásmódjukról. A tíz említett szervezet továbbra is olyan keresztyén teológiát kíván mûvelni, amely az egyetemes Egyházban hagyományosan eluralkodott helytelen látásmódot kívánja ellenpontozni.

Tovább olvasom

Olajfa Konferencia I. DVD

A 2009 december 4-5-én, a messiási mozgalom, a keresztény felelõsség Izrael intánt és a holokauszt teológiai kihívásairól tartott "Olajfa konferencia" video felvétele elkészült. FIGYELEM A MEGRENDELÉSI E-MAIL CÍM HEYESBÍTÉSRE KERÜLT! A DVD az olajfa.konferencia@gmail.com e-mail címen rendelhetõ meg, illetve személyesen…

Tovább olvasom

Dr. Dan Juster: Egy megújított teológia az Egyháznak, vagy Izraelnek és az Egyháznak 4. rész

Sha’ul/Pál a Messiás Menyasszonyának nevezi az Ef. 5-ben az egy új embert. Ez nem jelenti Isten népe identitásának megkülönböztetõ etnikai azonosító jeleinek az eltörlését. És ez nem jelenti azt, hogy a zsidó hívõk ne lennének tagjai népüknek is éppen úgy, ahogy egyek a hívõk testével. Látjátok ez egy paradoxon – ez összetett. Így az ‘új ember’ hasonlít a házassághoz. Amikor két ember egy testté válik, az csak azért lehetséges, mert õk férfi és nõ. Ti csak akkor vagytok ‘egy új ember’ a hívõk testében, ha zsidók és pogányok vagytok. Hogyha ti egykori zsidók és egykori pogányok vagytok, akkor nektek hiányozni fog a közös kapcsolatnak a teljes titka és a közös áldás. Azt akarom nektek mondani, hogy 37 éve boldog házasságban élek. Ma boldogabb vagyok, mint valaha! Én valóban örülök, hogy a feleségem egy nõ! És örülnünk kellene annak, hogy a zsidók zsidók és a pogányok pogányok. A messiási zsidók nem szeretik magukat keresztényként nevezni, jellemezni. Tudjátok miért? Az emberek azt mondják: Nos, megtévesztõk lévén, õk valóban keresztények, de álcázzák magukat, mint …

Tovább olvasom
Back To Top