Judaizmus a második templom korában

David Flusser (1917-2000) hithű, ortodox zsidóként egy életen át tanulmányozta a második jeruzsálemi templom korabeli zsidó írásokat, a kereszténység első iratait és a holt-tengeri tekercseket, és jutott arra a tudományos meggyőződésre, hogy Jézus zsidó volt születésétől a haláláig, cádik, „igaz ember”, aki semmi olyat nem tanított, ami megkérdőjelezte vagy elutasította volna a judaizmus alapelveit. Mostani kötetének tanulmányai a korabeli zsidó apokaliptikus mozgalmakat vizsgálva is voltaképpen e tétel körül forognak: leásnak kétezer éves, qumráni-esszénus, újszövetségi vagy judaista szövegek mélyére, olyan részleteket, olyan eszme- és vallástörténeti csemegéket, jobban mondva kincseket hoznak föl a felszínre, amelyek talán megdöbbentően hatnak, de a régi, megcsontosodott értelmezéseket új megvilágításba helyezve, a valóságos megértést segítik elő.

Hogy a korai kereszténység, illetve az esszénus mozgalom eszméinek ez a feltárása nem múltba révedő filológiai szőrszálhasogatás, kitűnik abból is, hogy Flusser egy olyan korszakban írta e kötet tanulmányait, amikor a zsidók tekintélyes része a kereszténységet vádolta a holokausztért. Ekkor történt az, hogy a Gestapo-vezér Rudolf Eichmann a vádlottak padján nem volt hajlandó esküt tenni az Újszövetségre, hanem ragaszkodott hozzá, hogy „Isten nevében esküdjék”. Az újtestamentum-kutató, tudós Flusser így kommentálta az eseményt a Jerusalem Postban: „Nem tudom, ki az az Isten, akinek a nevében Eichmann esküt tett, de abban biztos vagyok, hogy sem Izraelnek, sem a keresztény egyháznak nem istene. Immár a kereszténység legelszántabb zsidó ellenfelei számára is világossá kell válnia, hogy a kereszténység maga is korlátokat állít föl, és hogy nem a keresztény hit nevében vitték végbe a népünk ellen elkövetett legnagyobb bűnt.” David Flussernek ez a tágabb olvasóközönségnek is szóló tanulmánykötete csaknem egyidejűleg jelenik meg Angliában, az Egyesült Államokban és Magyarországon.