Skip to content

Kedves Olvasónk!

A közelmúltban zajlott konfliktus a világ figyelmét továbbra is Izraelre összpontosítja és a jelenlegi krízis az imádság nagy hullámait indította el.Mi a Derek Prince Ministries-ben a szolgálatunk komoly részét a közbenjáró imádságra fordítjuk, bízunk benne, hogy ti is követitek Derek példáját, és bátran keresitek Istent a megvallásokban és közenjáró imádságban Izraelért.

A nehézségek és veszélyek ellenére munkánkat nagy tűzzel és elkötelezettséggel folytatjuk Izraelben. Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy tapasztalatom.

“A feleségemmel abban a különleges megtiszteltetésben volt részünk, hogy júniusban, az 1967-es hatnapos háború 39-ik évfordulóján Izraelben lehettünk. Izrael ekkor nyert fennhatóságot Jeruzsálem, Samária és Judea felett ez a mai (nyugati sáv), valamint a gázai övezet, a Sínai félsziget és a Golán fennsík felett.

Ott tartózkodásunk alatt naponta együtt ettünk olyan zsidókkal, akiket most kitelepítettek a Gázai övezetből és a szállodában laktak azóta. Továbbra is fizetniük kell bank-kölcsön tartozásokat olyan otthonokért, amelyek már nem is léteznek, mások pedig sátrakban laknak!

Gyakran megkérdeztem tőlük: “Miért nem pakoltak össze és költöztek el mielőtt a hadsereg erővel eltávolította őket.”

„Abban bíztunk, hogy Isten beavatkozik” – ez volt mindegyikük válasza.

Azért vártak csodát, mert a csodák mindennapi életük részét képezték. Történetek sokaságát mesélték el, hogyan védte meg őket Isten bombáktól, aknáktól, rakétáktól, amelyeket a Fatah vagy a Hamasz lőtt ki rájuk, vagy valamely másik Iszlám csoport.

Akikkel beszéltünk, élő, erős hittel rendelkeztek Istenben, és megtapasztalták csodáit. És ezek miatt nyitott szívvel keresik a Messiást!

Tovább olvasom

Üdvözlet Libanonból II.

libanon.jpgMielőtt megosztanánk személyes híreinket, hadd köszönjem meg imádságaitokat és értünk való aggodalmatokat. Megosztottátok velünk, hogy törődtök velünk, és barátaitokkal itt Libanonban és ez nagyon drága a számunkra. Az Úr bőségesen áldjon meg Titeket. A helyzet Libanonban nagyon-nagyon rossz. Pusztulás, háború, légiriadók és gyilkolás: ebből állnak napi híreink.
Tovább olvasom

Üdvözlet Libanonból

thumb_kana.jpgTegnap élte át Libanon Kána tragédiáját, amikor 25 gyermeket temetett maga alá egy 3 emeletes épület a bombázások miatt. Döbbenetes látvány volt. A hizbollah kezdte ezt az egészet, vagy az izraeli hadsereg? Senki nem tudja, de az ilyen pillanatokban csak letaglózva állunk, és nincsenek szavaink, csak sírni szeretnénk, mert ezek az ártatlan cseppségek fizetik meg a démonikus harag és a háború árát. Beszéltünk az egyik testvérrel, aki Libanon déli részén él és elmondta, micsoda szükségben vannak, ő és 20 másik hívő keresztény testvér. Rakéták, légiriadók és éhség a napi terhük.
Tovább olvasom

Hírek a tűzvonalból..

Shalom! repulo_izrael.jpgPeti vagyok apuék (Frank Sándor) lakásából, ideiglenesen átköltöztünk ide, mert itt nagyobb biztonságban vagyunk a rakétáktól, a mi lakásunk ugyanis északi fekvésű, az óvóhelyen pedig néhány óránál tovább nem lehet kibírni, bár sokszázezren több mint 7 napja ott zsúfolódnak össze. A 3 lány (Éva, Ági, Viola) Haifáról (ami folyamatos tűz alatt van sok halottal) Tel Avivban kaptak ingyen egy szállodai szobát, odáig még nem értek el a Hizbollah rakétái (egyelőre).
Tovább olvasom

Kik a messiási zsidók?

messisDr. Dan Juster Messianic Judaism – részletek. A tanulmány teljes magyar nyelvű szövege kiadás előtt áll.

Olyan zsidókból áll ez a mozgalom, akik zsidóként élik ezt a hitet, és nem akarnak a nem-zsidó identitású kereszténység közé asszimilálódni. Ebből az is kiderül, hogy a messiási zsidók kihívást állítanak az elfogadott zsidó-keresztény konszenzus elé, miszerint a zsidó, aki hitre jut Jézusban, már nem zsidó többé, hanem helyette keresztény lesz. A messiási zsidók ma ugyanazt a státuszt keresik, amit a Jézusban hívő zsidók első nemzedéke élvezett, akik teljes értékű zsidókként fejezték ki hitüket, és akiknek hite Jesuában semmiben sem kompromittálta a választott néphez való tartozásukat. A messiási zsidó mozgalom erősödésével számos zsidó, aki valamilyen (többnyire protestáns) gyülekezethez tartozik, elfogadta a „messiási” jelzőt. Ez igaz sokakra, akik a „Zsidók Jézusért” (Jews for Jesus), erősen evangelizáló csoporthoz csatlakoztak. Ennek ellenére a kifejezés: „Messiási zsidó” elsősorban azokat írja le, akik kifejezetten zsidóként élik meg hitüket, szemben a „héber-keresztényekkel”, amely kifejezés olyan zsidókat ír le, akik valamilyen protestáns közösségen belül élnek.

Tovább olvasom

Izrael

"Ti pedig, Izráel hegyei, neveljétek ágaitokat és hozzátok gyümölcsötöket az én népemnek, Izráelnek, mert Mert ímé, én hozzátok hajlok és hozzátok fordulok, és megmívelnek és bevetnek titeket. És megsokasítom rajtatok az embereket, Izráel házát egészen, és lakják a városokat, és…

Tovább olvasom
Back To Top