PÉLE-MÉLE (10. rész) -Önéletírás-

Birkenau, édesanyámról

Birkenauról – Auschwitzhoz tartozó, talán külvárosi táborról – mint hihetetlent leírom, hogy odaérkezésünk után már napok múlva összegyûltünk (fiatal lányok) és színházat játszottunk, meg szavaltunk, énekeltünk! (Tehettük, mert semmilyen munkát nem kaptunk – nem is tetováltak. Miért? Nem tudom.)

Itt ugyan nincs a legjobb helyen, mégis leírom, milyen volt az édesanyám, s mi lett belõle. A borzalom elõtti években roppant csinos, fekete hajú asszony – sokat is adott magára – hogy mikor jutott erre ideje, nem tudom. Mikor hollófekete haját megmosta egy-kettõt nyomkodott rajta, s máris olyan volt, mintha fodrásznál lett volna. Már írtam, milyen okos volt, amikor kiszabadított a pesti kosztos néni markából. – Egy szóra sem emlékszem, miről beszélgettünk Auschwitzban: Talán apámról – nem tudom. Auschwitzban nagy kanyarójárvány dühöngött. (Persze a kis zsidó gyerekeket a szülők annak idején nagyon védetten tartották, ezért kiskorunkban nem estünk át e gyerekbetegségeken. Ugyanakkor köztudott, hogy ezek felnőtt korban általában nagyon súlyosak.) S lássatok csodát! A németek kineveztek egy barakkot kórháznak, s ott a zsidó orvosokat dolgoztatták. Csakhogy az én mamám nem dolgozhatott, mert valaki lelökte róla a szemüveget, ami nélkül alig látott. De a kollégái nagyon rendesek voltak, s engem esténként elbújtattak, mert akkor jött az autó, amely a rossz állapotban levő betegeket – én is szörnyű rossz állapotban voltam – vitte a gázba. Amikor felépültem, édesanyám erőszakkal megetette velem a fél ennivalóját. (Képzeljétek, elhittem, hogy nem éhes!) Auschwitz – Birkenau olyan volt, mint egy rossz álom, s csak akkor figyeltünk fel, amikor repülőgépeket (angol) láttunk. Azt hittük, megmentenek minket. De azt sem bántuk volna, ha mi is áldozatul esünk, csak jöjjenek! A barakkokban, ahol éltünk, nem volt ágy – fejtől lábtól aludtunk. Hajnalban kiállítottak minket ötös sorokban ”zehlappel”-ra, azaz a táborlakók megszámlálására, s ez hajnali 4 órától akár 12 óráig is tartott, mert a szám sohasem stimmelt. A kosztról ne beszéljünk, de „érdekesség” miatt elmondom, hogy gyakran kaptunk este kvarglit (nagyon sós sajt), amit gyorsan lenyeltünk, de víz nem volt.