Skip to content

Izrael védereje számos meglepetést tartogat potenciális támadói számára.

A Sunday Times brit hétvégi lap egy izraeli védelmi szakértőt idézve olyan fegyverről ír, amely jórészt csak a fantasztikus regényekben szerepel, de a zsidó állam hadmérnökei talán már meg is valósították.

A brit cikkíró olyan csapás lehetőségét veti fel, amely a másodperc tört része alatt visszavetheti Iránt a kőkorszakba. Az újságíró természetesen túloz, hiszen a perzsa kultúra adta az emberiségnek a királyok játékát és a játékok királyát – a sakkot (“sah”) és olyan zseniális találmányt, mint a NULLA, amely lehetővé teszi a helyi értékes számolást, ami megalapozta a mai technikai civilizációt.

Amiről szó van, az az EMP. A rövidítés az angol „Electromagnetic Pulse” kifejezést takarja. Igen erős, intenzív elektromágneses lökéshullámról van szó, amely akár egy egész ország elektromos- telefon- és híradóhálózatát tartósan megbéníthatja.

Tovább olvasom

Úgy tűnik, Simon Peresz ellentmond

Úgy tűnik, Simon Peresz ellentmond Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek és Ehud Barak védelmi miniszternek, akik a közelmúltban többször is felvetették egy tisztán izraeli támadás lehetőségét az iszlám köztársaság ellen.

“Nyilvánvaló számunkra, hogy nem csinálhatjuk egyedül (…) Nyilvánvaló számunkra, hogy Amerikával együtt kell fellépnünk. Vannak nyitott kérdések a koordinációval és az időzítéssel kapcsolatban, de a veszély súlyosságát figyelembe véve, ezúttal legalább nem vagyunk egyedül” – mondta.

Tovább olvasom

Már nem hónapokról, hanem hetekről beszélnek az esetleges Irán elleni támadásról Izraelben

Már nem hónapokról, hanem hetekről beszélnek az esetleges Irán elleni támadásról Izraelben ahol az emberek sorban állnak a gázmaszkokért és az óvóhelyek biztonságosságát tesztelik. A novemberi amerikai elnökválasztás kritikus lehet a támadás időzítése szempontjából, de az izraeli miniszterelnök valódi szándékai egyelőre homályosak. Az viszont már most biztos, hogy a védelmi miniszter ötszáz izraeli halálos áldozattal számol egy esetleges válaszcsapás esetén.

Izraelben a napokban tesztelték az egész országra kiterjedő sms-riasztási rendszert. A héber, arab, angol és orosz nyelven kiküldött üzeneteket mind a három legnagyobb szolgáltató ügyfelei megkapják. A kormány tervei szerint az emberek így értesülnek majd arról, hogy készülniük kell-e rakétatámadásra Irán felől.

Tovább olvasom

Iszlám terroristák törtek be Izraelbe a Sinai félszigetről

Kerem-Salom-incidens: a terroristák két kilométeres szakaszon izraeli műúton, izraeli járművekkel együtt haladtak. Az izraeli-egyiptomi határ északi, a Gázai-övezet határához közeli szakaszán vasárnap este nyolc óra után végrehajtott terrortámadás részleteit folyamatosan közli mind az izraeli, mind az egyiptomi sajtó. Mint közöltük, egy, az eddig ismerteknél is szélsőségesebb, úgynevezett szalafista szektához tartozó terrorcsoport meglepte az éppen az aznapi Ramadan böjtöt befejező vacsorájukat fogyasztó, ezért fegyvertelen egyiptomi határőröket, és közülük tizenhatot agyonlőttek. Ezt követően két páncélozott csapatszállító járművet eltulajdonítottak, és bennük elindultak az izraeli határ felé. Az ekkor már napok óta éles készültségben lévő izraeli határőrség már a percekkel korábbi lövöldözésekre is felfigyelt, és a csapatszállító járművek feltűnésekor riadókészültségbe helyezték a környező bázisokat. Az egyik csapatszállító az izraeli határkerítésnél felrobbant, míg a másik áttörve a határkerítést, folytatta útját a közeli izraeli települések felé.

Tovább olvasom

Dr. Dan Juster: Pogány eredetűek a keresztény ünnepek?

A hitük gyökereinek helyreállítására törekvő keresztények gyakran tesznek olyan kijelentést, hogy az Egyház nem a megfelelő időpontokban tartja meg ünnepeit. Ezzel valójában azt mondják, hogy az Egyházi ünnepek pogány eredetűek. Ezért felhívást intéznek az „Örökkévaló ünnepeihez” való visszatérésre (3Móz. 23). Én úgy látom, hogy a messiáshívő zsidók nem hangoztatják ezt annyira, mint a gyülekezeteikhez csatlakozó keresztények, akik üzenete úgy szól, hogy a legtöbb keresztény megbékélt a paganizmussal (pogánysággal)! A paganizmus miatt a Húsvétot és a Pünkösdöt téves időpontokban ünneplik, és a Karácsony is teljesen a pogány vallásokban gyökerezik. Ez az állítás annyi megosztást hoz, hogy bölcsen tesszük, ha utánajárunk, tényleg van-e bizonyíték ennek alátámasztására.

Tovább olvasom

Egykor nekik szólt a himnusz – kiállítás magyar zsidó sportolók emlékére/video

A kiállítást megnyitja Theresa Bubbear asszony, nagykövet-helyettes, Brit nagykövetség és Hegyi Iván, sportújságíró, rovatvezető Népszabadság.

A kiállítás 2012. augusztus 13 és november 13 között tekinthető meg a Magyar Zsidó Múzeumban (Budapest VII. ker. Dohány u. 2.)

A Mazsihisz – Magyar Zsidó Múzeum „Egykor nekik szólt a himnusz” címmel kiállítással adózik azon magyar zsidó sportolók emlékének, akik sportsikereikkel – mindenekelőtt olimpiai eredményeikkel – örökre beírták a nevüket a magyar sport, tágabb értelemben a magyar kultúra történetébe.

Tovább olvasom

Egy szomorú hír margójára – egy zsidó orvos utolsó keresztény gyermeke tollából

Bárány Zoltán jegyzete:

Miközben a monitor előtt ülve kitartóan dolgozom a kora reggeli órákban szerkesztő-újságíróként, fél füllel „háttér-televíziózom”. Hallgatom a híreket (ki mondta, hogy a férfiak csak egy helyre tudnak figyelni?), és szörnyű dolgokat hallok: 57 sírt rongáltak meg a kaporvári zsidó temetőben ismeretlen tettesek.

Még azt is hallom, rendőrségi eljárás indult ismeretlen tettesek ellen, akárcsak a tilosban parkolók, vagy a telefonfülke rongálók ellen. Szomorú vagyok és Jézus szavai jutnak eszembe: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek”. Miközben megtévesztett fiatalok (mert higgyék el nekem, nem a kaposvári nyugdíjas klub tagjai voltak) zsidóellenes kedélyeit szélsőjobbos szervezetek és hírportálok lovalják napról napra, úgy érzem, most már meg kell szólalnom nekem is, pedig keresztény vagyok, „ária” magyar férfi, tipikus „ősmagyar”, erdélyi szász, kun, ukrán és még csak a jóisten tudja hány néphez, nemzetiséghez tartozó ősökkel, ahogy itt nagyon sokunk a Kárpát medence népeket olvasztó tégelyében.

Tovább olvasom

„Barbár terrortámadás” Öngyilkos merénylő robbantotta fel az izraeli turistabuszt

A merényletet egy izraeli turistákat szállító autóbusz ellen követték el Burgaszban szerda este. A buszon mintegy 40-50 – a beszámolók szerint fiatal – utas ült, közöttük egy olasz, egy szlovák és egy amerikai állampolgár is volt, a többiek mind izraeliek. A robbantásban öt izraeli halt meg, nem pedig hat, mint korábban közölték. Rajtuk kívül meghalt a bolgár buszsofőr és az öngyilkos merénylő, 32 ember megsebesült – közölte csütörtökön a bolgár belügyminiszter.

Izrael Iránt vádolja a terrortámadással

Tovább olvasom
Back To Top