Skip to content

A Marsch des Lebens mozgalom szolgálata Magyarországon

mdlA purim ünnepe után egy héttel érkeznek németországi barátaink, hogy szétszakítsák a hallgatás leplét és az antiszemitizmus sötét oszlopait megrendítsék az alázat, az elődök náci bűneinek elismerése, a bocsánatkérés által. Mi magyar keresztény résztvevők melléjük állunk, és szeretnénk a zsidó közösség előtt is elismerni, hogy Magyarország akkori hivatalos vezetése a németek oldalán társ-tettessé vált a Holokauszt népirtásában, a magyar társadalmat is magával sodorva, amibe a mi szüleink és nagyszüleink is tartoztak.

Események:

Április 1. Reggel 9 óra: „Változtassuk a halál útjait az élet útjaivá” konferencia a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Közös program a Bálint ház és a Mazsihisz szervezeteivel.

Tovább olvasom

A Keszthelyi Hit Gyülekezetben

Keszthely 001Blahó Helga lelkes szervezői munkájának köszönhetően Szabó Balázs, a keszthelyi Hit Gyülekezete vezetőjének meghívására Keszthelyen jártunk 2016.03.03-án. A közéleti témákat felvető nyitott klubjuk első vendégeiként lehetőségünk nyílt  a Szerelemből Auschwitzba című film levetítésére. A felvezetésben a helyi Magyar Izraeli Baráti Társaság elnökhelyettese Dr. Domokos Gábor adott egy rövid történeti áttekintést a magyar zsidóság sorsáról. A film vetítése előtt a témát felvezető bibliai alapokra mutattunk rá, majd  a film elkészítéséhez vezető útunk személyes állomásait osztottuk meg a közönséggel. A vetítést követően a közönség köreiből felvetett kérdéseket válaszoltuk meg.

Tovább olvasom

Weisz kölcsönkér Grüntől

Grün kis bódét nyitott egy nagy Bank tőszomszédságában, ahol hot-dogot árul, és piszokul jól megy neki, óriási sor kígyózik a bódé előtt. Weisz ezt látva beáll a sorba, s amikor sorra kerül, azt mondja Grünnek: - Te, Grün, adjál már…

Tovább olvasom

Fénnyel a sötétség ellen!

f__nnyelas__t__t__sgellen_facebookSzékesfehérvári Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az Élet Menete Alapítvány önkéntesei segítségével, 2015. december 13-án vasárnap, 16:00 órai kezdettel különleges hanukai ünnepséget szervez Székesfehérvárra, arra a Bartók Béla térre, ahol az antiszemita Hóman Bálintnak kívánnak emlékszobrot felállítani.

A zsidó történelem és túlélés egyik örök jelképével, a hanuka 8 kicsiny lángjával hívja fel a figyelmet arra, hogy vannak, akik az antiszemitizmus sötét és baljós árnyát kívánják visszahozni erre az országra. Vannak pillanatok, amikor fel kell kelni a kényelmes fotelekből, és rá kell világítani az igazi értékekre, éppen ezért mindenkit várunk vasárnap Székesfehérvárra, ahol az ország legnagyobb köztéri hanukai ünnepségé és megmozdulása lesz! Az érdeklődők számára a Mazsihisz különbuszokat szervez. Jelentkezés: december 10. (csütörtök), 12:00 óráig a hanuka@mazsihisz.hu email címen lehet.

Tovább olvasom

Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről

rabbikAz alábbi szöveget 25 ortodox rabbi írta alá és nyilatkozatukat egy keresztény–zsidó megbékélést szorgalmazó szervezet honlapján tették közzé, további ortodox zsidó vallási vezetők csatlakozására is nyitottan.

Mennyei atyánk akaratát teljesítve: Egy zsidó–keresztény partnerség felé

Csaknem kétezer éves kölcsönös ellenségeskedés és elidegenülés után, mi, Ortodox Rabbik, izraeli, amerikai és európai közösségek, intézmények és szemináriumok vezetői felismerjük a számunkra adatott történelmi lehetőséget. Keresztény testvéreink felénk nyújtott békejobbjának elfogadásával mennyei atyánk akaratának megvalósítására törekszünk. Zsidóknak és keresztényeknek partnerként közösen kell korunk erkölcsi kihívásaira választ adniuk.

Tovább olvasom
Back To Top