Izraelben – magyarul I. rész

Izrael 2005.09.30-10.09.

Mich Moret (Netanya környéke)

Már otthonról megbeszéltünk egy találkozót az idõs házaspárral, akikkel Budapesten találkoztunk 2004-ben. Akkoriban a Menóra közösség tartott egy szabadtéri Szukkot alkalmat a Szent István parkban, és az arra járók között szólítottuk meg szűkös héber ismereteink segítségével az arra sétáló idős embereket, akik köszöntésünkre magyarul feleltek. Már akkor is megindultan hallgatták a szabad téren szóló zsidó dallamokat, majd beszélgetésünket követően még inkább elfogódtak azt hallván, hogy munkánkat, erőnket a zsidóság ellen elkövetett bűnökért való bocsánatkérés dolgában vetjük latba. Az ő emlékeik alapján szinte hihetetlennek tűnt, hogy most Budapest egy közparkjában zsidó zene szólhat. Az is kiderült, hogy Netanyan élõ barátainkhoz tervezett látogatásunk során őket is meglátogathatjuk, hiszen a közelben élnek.

Tovább olvasom

Napi tízezer áldozat…

A TRAFÓ AJÁNLATÁBÓL!

A program a LOW holland-flamand Kultfeszt keretében valósul meg.
Néhány négyzetméter, többezernyi kézzel faragott apró báb: gyilkosok és áldozatok. A színpadon Auschwitz. Színpadon? Auschwitz?

A magát színházi kollektívaként meghatározó holland Hotel Modern nem ismeretlen Magyarországon, elsõ világháborús elõadásuk (The Great War) néhány éve szerepelt már a Trafó mûsorán. A dokumentumot és a fikciót, a tragikus realitást és az illúziók világát mesterien elegyítõ társulat formanyelve a film és a képzõmûvészet határvidékeit érinti, legújabb elõadásuk pedig egyenesen a lehetetlent kísérli meg: a történelem egyik legnagyobb tömeg-gyilkosságát mutatják be.

Élethûen felépített barakkokkal, apró fabábok ezreinek segítségével ábrázolja a társulat az auschwitzi koncentrációs tábor, a halálgyár mindennapi mûködését. Egy szó sem hangzik el, az alkotók – mint óriás haditudósítók – minikamerákkal mozognak a díszletben, filmezik a történéseket, a közönség pedig a kivetített képeket látva válik néma szemtanúvá.

Tovább olvasom

PÊLE-MÊLE (24.rész) -Önéletírás-

„Fiók-Gyerek”

[A gyermekgyógyász professzor férj az orvosi szobájában]

Férjembõl gyermekorvos lett. „Gyerekszaga” volt, annyira szerette õket és a gyerekek is õt. Egy vizit a többi orvos és nõvér számára szörnyû lehetett, annyit állt egy beteg ágya mellett. A hosszas álldogálásnak volt egy objektív oka. Alapelve ugyanis az volt, hogy „síró gyermeket, légyen az akár csecsemõ, nem vizsgálok!” És addig játszott, dörmögött, simogatta, hintáztatta a gyereket, míg az abba nem hagyta az üvöltést. Kerülhetett az akár fél órába is. El lehetett képzelni a fõorvosi sleppet alkotó orvosokat, ápolónõket; milyen boldogok voltak az álldogálással.

Egy nap felmentem Gáborhoz a főorvosi szobájába. Ült az íróasztalánál és írt. Az íróasztal egyik fiókja ki volt húzva, s benne egy 7-8 hónapos forma csecsemő játszott boldogan Gábor fonendoszkópjával.

–    „Hát ez a gyerek, hogy kerül ide?”

–    „Egész délelőtt úgy üvöltött az ágyában, hogy a nővérek majd megőrültek tőle. S nézd: milyen csöndben van! Látod, milyen könnyű egy akkora gyereket megnyugtatni?”

Tovább olvasom

PÊLE-MÊLE (19. rész) -Önéletírás-

Meghívás Lyonba Este a lyoni pályaudvarról a minket váró francia kolléga kísért el a gyönyörű szállodába. Ott széttárta a karját mondván, hogy itt mindent fogyaszthatunk a Bio-Mìrieux számlájára. (Azt tudta, hogy a „keletiek” nem kapnak sok nyugati pénzt, de azt nyilván el se tudta képzelni, hogy minket a minisztérium fejenként 7$-ral a zsebünkben küldött el, amit a frankfurti átszállásnál mindjárt el is költöttünk WC-re.) A francia kolléga megígérte, hogy másnap délelőtt értünk jön, és mielőtt Monsieur Mìrieux-ékhez ebédelni megyünk, megmutatja nekünk Lyont.
Tovább olvasom

Szózat a – fiamhoz!

Az alábbiakban olvasható levél 1931-ben íródott, gyönyörűen kiírt, míves betűkkel, Józsi bácsi édesapja tollából. Szavainak fényében talán még mélyebb értelmet nyer fiának utolsó jeruzsálemi útja.

Budapest, 1931 szeptember 23.

Drága kicsi gyerekem!

Midőn e szavakat írtam hozzád még csak 12 hónapos csecsemő vagy s ebben a pillanatban nem is értheted, hogy tulajdonképpen mit is kívánok tőled, de ha Isten segítségével felcseperedel, minden meg fogsz érteni, amikor hangomat meghallod.
Amikor a csipkebokorban Mózes – a mi legnagyobb tanítómesterünket – a jó Isten hívta, az Ő mindenható tudásánál fogva tudta azt, ha csendesen szól hozzá, reá sem hederít, ha pedig mennydörgés szerűen kiabál, akkor úgy elszalad, hogy lába sem éri a földet, éppen ezért a jó Isten felvette Ámrámnak – Mózes atyjának – a hangját, s ezen a hangon szólította meg. Ezt a hangot ismerte, ezt a hangot szerette Mózes, s figyelte az Örökkévaló szavait. Én is az atyai hangon szólok hozzád, édes fiam, mert te már most ismered ezt a hangot, te már most szereted ezt a hangot, hisz valahányszor – napi robot után – akár délben, akár este – haza jövök, a te drága mosolyod és kis kacsóid intése felém, kifejezik azt az igazi, szívből jövő örömet, hogy engem meglátsz, s ez az ártatlan öröm kitörése ad nekem erőt a másnapi munkámhoz. Mikor meglátom rajtad ezt az örömet a hazajöttemkor, mintha csak értenéd, ez ad nekem reményt a jövődet illetőleg.

Tovább olvasom

Három nap története

  Nem szunnyad, és nem aluszik az Izrael õrizõje…

Az alábbi történetet néhány évvel ezelõtt olvastuk egy megsárgult, géppel írott formában, Józsi bácsi és Julika néni otthonában. A történet fõhõse Józsi bácsi édesapja, néhai Grosz Gusztáv. Józsi bácsi 14 éves korában 3 hónapig a pesti gettó kényszerlakója volt. Édesapja, Grosz Gusztáv, a Soá-ban is az alábbiakban olvasható eseményekhez hasonlóan csodálatos módon menekült meg. Józsi bácsit és feleségét, Julika nénit a békét a Nemzeteknek alapítvány karolta fel 2001-ben, azóta rendszeresen látogatjuk õket.

Három nap története /A levél 1919-ben keletkezett

Hiteles tanukkal alátámasztható szóról szóra igaz esemény a román megszállás alatti időkből

Nyomasztó hangulat uralkodott Budapesten heteken, hónapokon át, amidőn a kommunizmus volt a hatalmon az egész országban. Ha itt-ott két barát, testvér vagy rokon csak véletlenül is találkozott az utcán, őrizkednie kellett, nehogy egy harmadik is hozzá csatlakozzon, mert nyomban ott termett a kérlelhetetlen szigorral rendelkező valamennyiünk által gyűlölt vörös őr, és szétzavarta őket azzal, hogy „tilos” a csoportosulás”! Sőt, emlékszem arra is, hogy a szokásos szombat esti Istentiszteletet (nem is egy esetben) csak félve tudtuk megtartani.

Tovább olvasom
Back To Top