Sarkozy: Irán növekvő fenyegetést jelent, megelőző csapást szenvedhet el
Nicolas Sarkozy a francia nagykövetek szokásos évi értekezletén beszélt erről szerdán Párizsban. Hozzátette, egy ilyen megelőző csapás súlyos válsághelyzetet idézne elő, és ezt Franciaország "semmiképpen sem szeretné". A francia elnök ugyanakkor elmondta: "Irán nem hajlandó tárgyalni. Újabb és újabb provokációkra ragadtatja magát, amire a nemzetközi közösségnek hiteles választ kell adnia. Ezt pedig csak úgy teheti meg, ha bizonyítja, hogy egységes, határozott, és kész további, súlyosabb szankciókat elfogadni" Irán ellen.
A palesztin állam ENSZ-tagságának kérdése lesz az egyik vezető téma az uniós külügyminiszterek péntek-szombati kötetlen találkozóján a lengyelországi Sopotban - derül ki a találkozóra szóló meghívó levélből, amelyet Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter és Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője küldött a tagországok képviselőinek.
Egy fegyveres csoport nyolc embert megölt, és 31-et megsebesített múlt csütörtökön a Vörös-tenger partján fekvő dél-izraeli városban, Eilatban egy hármas merényletben. Izrael szerint a merénylők a Sínai-félszigeten át jutottak be a tengerparti városba, ez pedig arra utal - mondták -, hogy a félsziget kezd kicsúszni az egyiptomi kormány ellenőrzése alól. A pénteken aláírt előzetes megállapodás szerint - amint azt a The Economist című brit hetilap megszellőztette legfrissebb számában - Egyiptom helikoptereket és páncélozott járműveket telepít a Sínai-félszigetre, de az ott állomásozó egy zászlóaljon felül további harckocsikat nem vezényelhet a területre, amely egyfajta ütközőövezet az arab ország és a zsidó állam között.
Büntető intézkedésekkel honorálná az Egyesült Államok, ha a Palesztina kéri az ENSZ-től, hogy ismerjék el önálló államként. Az Egyesült Államok azzal fenyegette meg a Palesztin Hatóságot, hogy megvonja tőle több százmillió dolláros évi támogatását, ha állami elismerését kéri az ENSZ-ben - mondta pénteken egy palesztin diplomata.Száeb Erakat főtárgyaló szerint erről Daniel Rubinstein jeruzsálemi amerikai főkonzul tájékoztatta őt. Azt mondta neki, hogy Washington "büntető intézkedéseket" hoz, ha a palesztin fél a terveinek megfelelően beterjeszti kérését az ENSZ-ben. Ennek időpontja szeptember 23-a lehet, amikor Mahmúd Abbász palesztin elnök felszólal a Közgyűlésben.Erakat szerint Rubinstein figyelmeztette, hogy ebben az esetben az amerikai kongresszus nem fogja továbbra is megítélni számukra az évi 470 millió dolláros támogatást.