- Hegek - Nellike egyszer elmesélte, hogy miért hord még a legforróbb nyárban is harisnyát. - A Pálma gumigyárban dolgoztam laboránsként. Szép, fiatal lány voltam. Nagyon megtetszettem egy fiatal mérnöknek – akihez én is vonzódtam – de aki, mint később…
Nézzük, milyen volt a kapcsolatom a szüleimmel? Természetesen nagyon szerettük egymást – mamának azért gyakran eljárt a keze! (Meg sem éreztem, kivéve azt az esetet, amikor a krémessel a kezében elterült az ajtóban.) Egyszer egy cigányasszony jött koldulni. Mondta a mamám: adj neki két fillért (ezért három tojást lehetett venni) – de én szerettem a cigányokat. Azért kivettem a pénztárcából tíz fillért, s odaadtam. Bűnösségem nyilván az arcomra volt írva, mert mamám megkérdezte: „Na mennyit adtál?” „Hát – tizet.” Puff – egy közepes fenékverés.
A pesti kosztosdiák történetemrõl már írtam. Amikor vakációzni hazamentem, persze kényeztettek. Legjobb a kedd volt, mert olyankor a szomszéd faluból a pék átjött, és csodálatos vizes kifliket árult. A papámmal talán még melegebb volt a viszonyom. Emlékszem egyszer (mamám nem volt otthon) apám – noha ez nagy ritkaság volt – a besötétített szobában ledőlt a díványra és mesélt nekem a családjáról (lehettem vagy tíz éves). Ennek a „mese-délutánnak” a hangulatát ma is fel tudom idézni. Volt valami nagyon szeretetteljes és – igen! – megtisztelő számomra. Ha mamám Pestre jött, és mi a papámmal ketten maradtunk (4-5 éves lehettem) a papa csinált vacsorát, amit a meleget árasztó vaskályha mellett – ismét a hangulat a lényeges! – nagy örömmel fogyasztottam, s még ahhoz is volt képem, hogy behízelegjem magam: „Ez a rántotta finomabb, mint, amit anyuka csinál.” Van persze kellemetlen emlékem is. Nálunk szabály volt, hogy mindent meg kellett enni, ami az asztalra kerül. Mamám – megértően – kevesebbet adott abból, amiről tudta, hogy nem szeretem. Egy alkalommal a verandán ebédeltünk. Zöldborsóleves. Utáltam. Még azt a kicsit sem akartam megenni. Papám mérgében fogta a tányéromat a levessel, s nagy ívben kiröpítette a kertbe. Én meg a helyett, hogy örültem volna a megoldásnak – bömböltem.
Egyke gyerek voltam – nemcsak hogy testvérem, de unokatestvérem sem volt. Azaz… apám húgának volt egy fia és egy lánya Pesten, de azokkal nem lehetett találkozni, mert anyám és testvérei lenézték apám rokonságát. Máig nem tudok rájönni, miért? Anyám testvérei tisztviselők voltak, s volt közöttük egy „fekete bárány”, akit a vele együtt lakó húga (boszorkány nénikém) kiüldözött otthonról. Ezt az egész helyzetet persze titkolni akarták előlem („nicht for dem Kind”), de annyit mégis kiderítettem 5-6 éves fejemmel, hogy az elüldözött Ila nénikém – aki gyönyörű volt – télen fát lopott otthonról a szeretőjének. Apámnak két húga volt – az egyik talán polgárit végzett- neki volt két gyereke – anyámék szerint egy hosszú, esküvő nélküli viszonyból. (Később összeházasodtak.)
Első „találkozásom” a baptistákkal.
Ki ne maradjon innen első „találkozásom” a baptistákkal. Apámat egy haldokló újszülötthöz hívták. (Ha orvosi vizsgálat nélkül halt volna meg, a szülőket följelentik.) Kérdezték a szülők apámat, hívják-e a papot is. Már nem emlékszem, mit válaszolt rá, de arra igen, hogy mikor egyedül maradtam, megkérdeztem a mamámtól: „Minek a pap?” ő azt felelte: „Tudod, ha pap nélkül hal meg, - így tartják a katolikusok – a kis újszülött a pokolra kerül.” Én csodálkoztam: „Honnan érthetné meg egy ekkora baba a következményt?” Erre a mamám felvilágosított, hogy ez a szabály nem minden keresztyén vallásra vonatkozik, - pl. a baptisták csak késő gyerekkorban vagy felnőtt korban keresztelkednek meg, ill. merítik be őket.
ÖZV. FEHÉR GYULÁNÉ, RITZEL KORNÉLIA TÖRTÉNETEI [1-6.rész].
- NELLIKE MEGTÉRÉSE -
ÖZV. FEHÉR GYULÁNÉ, RITZEL KORNÉLIA A BALOLDALI A KÉPEN,
MELLETTE NőVÉRE ÉS ÉDESANYJA
[lightbox=http://www.danielcsoport.hu/images/newspost_images/nellike.jpg|nellike.jpg]
[/lightbox]Nellike férje rákban meghalt. Rövid idő múlva egyetlen szép, okos tanár fia motorbalesetet szenvedett. Megoperálták – talán két hónap múlva újra kórházba került, a koponyája bevérzett és meghalt… Amikor megtudta a tragikus hírt, Nellike felnézett az égre és így szólt:
- Istenem, köszönöm, hogy 25 évig nekem ajándékoztad a fiamat. –
Unokahúga egy könyvet adott neki, Szent Tamás intelmeit – éhesen olvasni kezdte.
Az orvosi rendelőből – ahol dolgozott – lejött a patikába (a fehér köpeny alatt még gyászruhában), és megkérdezte tőlem:- Magdi, te hova jársz imádkozni? -
Soha nem beszéltünk erről, hogy én egyáltalán imádkozom.
„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta”
Lukács 19, 41.
Mindig mélyen megérint, amikor az evangéliumban úgy látom Jézust, mint akinek a szívében fájdalom van az ember elveszettsége miatt. Ezt látjuk, midőn a Megváltó úgy beszél az Őt körülvevő sokaságról, mint pásztor nélküli nyájról. Az egyik legmegrendítőbb, amikor halála előtt nem sokkal, Jeruzsálem határához érve, sír és fájdalom van a szívében a város és saját népe miatt. Pár esztendő múlva Pál apostol ugyanerről a fájdalomról ír a Római levélben, midőn Izraelre nézve kap kijelentést: „nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.” Róma 9, 2. Aki beáll a zsidóság felé való szolgálatba, az naponként találkozik a mély, benső fájdalommal, de emellett valamiféle dicsőült örömmel is.
Kereszténység, zsidóság – útban a második jeruzsálemi zsinat felé?
Dobner Gyõzõ
Valószínûleg a legtöbbek számára nehezen értelmezhetõ, netán értelmezhetetlen a címként elhangzott mondat, és annak kérdésként feltevése.Úgy vélem emlékeztetnem kell egy korábbi elõadásomra, amelyben igyekeztem körvonalazni Jézus zsidó követõinek közösséggé szervezõdését, a kezdetektõl napjainkig. (Vagy ahogyan önmagukat nevezik: a messiáshívõ zsidóság, még helyesebben a Názáreti Jézust messiásként elfogadó zsidóság).
Az első pünkösd utáni messiás-hívő gyülekezet szinte kizárólag zsidókból állt, azonban a negyedik század közepére ez a zsidó vonulat eltűnt a Jézust követők táborából. Halvány nyomok ugyan kimutathatók, de erőteljesen csak a XIX. sz. utolsó negyedében jelent meg újra. Említenem kell Joseph Rabinowitz rabbit és követőit (kb. 1000 ember), a tápiószelei Lichtenstein Izsák rabbit, a németországi héber-keresztények 1935-ös konferenciáját, ahol 400 személy vett részt, valamint az Észak-Amerikai kontinens ezidőben létrejött közösségeit. (Chicago, 1934, az első héber-keresztény gyülekezet.)
Bevezetõ
Benjamin Berger: A jeruzsálemi Kehilát háMásíách messiási közösség vezetõje, tanító.
A Kehilát háMásíách közösség Jeruzsálem óvárosában, a Jaffa kapu közelében mûködik több évtizede.
Dávid Sátorának helyreállítása
Minden Nemzetek Konferenciája 2004. október
Rendezõ: Tom Hess: Imádság Háza Minden Nemzetért Szolgálat, Jeruzsálem
(A szöveget a konferencián elhangzott elõadásról készült hangfelvétel alapján, az elõadó Benjamin Berger írásbeli engedélye alapján fordítottuk magyar nyelvre.) Nagy áldás itt lenni közöttetek, és erről a rendkívül fontos témáról beszélni. Van egy vers a Jelenések könyvében, amit mindannyian jól ismerünk. Ez a vers megismétlődik minden üzenet után, amelyet Jesua, Jézus ad át a gyülekezeteknek: a következőképpen olvassuk:
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek
2. A Szövetség Ládája Jeruzsálembe kerül (B.Berger: Dávid Sátora 2.)
Ám Dávid király számára, miután uralomra jutott, fontos kérdéssé, és szíve kívánságává vált, hogy a Szövetség Ládája visszakerüljön Jeruzsálembe, pontosabban, hogy a Láda Jeruzsálembe kerüljön. Mert tudta, hogy Jeruzsálem a Szövetség Ládájának végsõ nyugalmi helye. Emlékezzünk rá, hogy Dávid király, elõször valami hasonlót tett, mint a filiszteusok. A Ládát egy szekérre helyezte. Isten ezt a filiszteusoknak megengedte, mert õk pogányok voltak, és nem is tudhatták, hogy hogyan kell helyesen eljárni. Izrael fiai azonban tudták, hogy a Szövetség Ládáját úgy kell vinni, hogy a papok a vállukra veszik. Dávid azonban ezt elõször figyelmen kívül hagyta, és amint a Láda megmozdult a számára késült szekéren, egy Uzza nevû férfi kinyújtotta a kezét, hogy megigazítsa, és azon a helyen meghalt. Újra szembetaláljuk magunkat Isten szigorúságával, és látjuk ennek a „bútordarabnak”, ennek a Ládának, amely a Szentek Szentjében nyugodott a Templomban, a szentségét. A népet megint a félelem szállta meg, és a Láda Abinádáb házában maradt. Hamarosan azonban nyilvánvalóvá válik, hogy Abinádáb házára kiárad Isten áldása a Láda miatt.
Dávid király megérti, hogy a levitáknak kell azt Jeruzsálembe vinniük, akik ezt meg is teszik. És azt olvassuk, hogy óriási az öröm Jeruzsálemben, mert hosszú vándorút után a pusztaságban, és Izraelben, a Szövetség Ládája végre Jeruzsálembe kerül, végső helyére.
3. Izrael Földje és a nemzetek (B.Berger: Dávid Sátora 3.)
Ámósz könyvében a szukká szót használja a héber szöveg, amelyet sátornak, de lombkunyhónak is nevezhetünk. Ezt a sátorok ünnepébõl (Szukkot) is tudhatjuk, amelyet ilyen ideiglenes lombkunyhók, lombsátrak jellemeznek. Tehát ezt a sátrat szukkának nevezi a héber szöveg, és hiszem, hogy Dávid Sátora igazi megvalósulásának idejére ezzel a szóhasználattal is utal a Szent Szellem.
Amikor pedig az Apostolok Cselekedetében olvasható részre gondolunk, azt kell megértenünk, hogy az apostolok hogyan gondolkodtak Dávid Sátoráról. Péter akkor kelt fel és kezdte hirdetni Isten szavát a népnek, amikor elérkezett Sávuot (a Pünkösd napja), és õ is Dávidra összpontosított. Ennek az volt az oka, hogy a zsidóság értelmezésében a Messiás Dávid fia. Látjuk ezt magának Jesuának az életében is. Látjuk ezt akkor is, amikor Jézus királyként jött be Jeruzsálembe. Az emberek ezt kiáltották: „Hozsánna Dávid Fiának!” Jézust máskor is így szólítják meg: Dávid Fia! Emlékszünk arra is, hogy az angyal, amikor megszólítja Máriát, Mirjámot, az Úr édesanyját, a próféciának az is része, hogy atyjának, Dávidnak trónját fogja örökölni a gyermek. Azt érinti Péter üzenete.
Két fontos pont van ebben az üzenetben. Az egyik, hogy a zsoltáros nem magáról Dávid királyról beszél, mivel „Dávid sírja a mai napig köztünk van”, és amikor ezt mondta Péter, rá is tudott mutatni arra, amit Dávid király síremlékének tartottak. „Látjátok, itt van a mai napig a sírja közöttünk, de akiről a zsoltáros beszél, soha nem lát romlást, és ez a Messiás, aki feltámadt a halálból. De kitér arra is, hogy a Messiás atyjának, Dávidnak trónját örökölte. Tehát a korai gyülekezet értelmezésében, az első apostolok gondolkodásában, amikor a jeruzsálemi messiási közösség létrejött ezt jelentette Dávid Sátorának feltámadása: most, Jézus feltámadásával Dávid trónja elfoglalta méltó helyét és most már a Messiás a király Jeruzsálemben zsidóknak egy olyan csoportja felett, akik Jesua első követői lettek.