Skip to content

Napi tízezer áldozat…

A TRAFÓ AJÁNLATÁBÓL!

A program a LOW holland-flamand Kultfeszt keretében valósul meg.
Néhány négyzetméter, többezernyi kézzel faragott apró báb: gyilkosok és áldozatok. A színpadon Auschwitz. Színpadon? Auschwitz?

A magát színházi kollektívaként meghatározó holland Hotel Modern nem ismeretlen Magyarországon, elsõ világháborús elõadásuk (The Great War) néhány éve szerepelt már a Trafó mûsorán. A dokumentumot és a fikciót, a tragikus realitást és az illúziók világát mesterien elegyítõ társulat formanyelve a film és a képzõmûvészet határvidékeit érinti, legújabb elõadásuk pedig egyenesen a lehetetlent kísérli meg: a történelem egyik legnagyobb tömeg-gyilkosságát mutatják be.

Élethûen felépített barakkokkal, apró fabábok ezreinek segítségével ábrázolja a társulat az auschwitzi koncentrációs tábor, a halálgyár mindennapi mûködését. Egy szó sem hangzik el, az alkotók – mint óriás haditudósítók – minikamerákkal mozognak a díszletben, filmezik a történéseket, a közönség pedig a kivetített képeket látva válik néma szemtanúvá.

Tovább olvasom

PÊLE-MÊLE (24.rész) -Önéletírás-

„Fiók-Gyerek”

[A gyermekgyógyász professzor férj az orvosi szobájában]

Férjembõl gyermekorvos lett. „Gyerekszaga” volt, annyira szerette õket és a gyerekek is õt. Egy vizit a többi orvos és nõvér számára szörnyû lehetett, annyit állt egy beteg ágya mellett. A hosszas álldogálásnak volt egy objektív oka. Alapelve ugyanis az volt, hogy „síró gyermeket, légyen az akár csecsemõ, nem vizsgálok!” És addig játszott, dörmögött, simogatta, hintáztatta a gyereket, míg az abba nem hagyta az üvöltést. Kerülhetett az akár fél órába is. El lehetett képzelni a fõorvosi sleppet alkotó orvosokat, ápolónõket; milyen boldogok voltak az álldogálással.

Egy nap felmentem Gáborhoz a főorvosi szobájába. Ült az íróasztalánál és írt. Az íróasztal egyik fiókja ki volt húzva, s benne egy 7-8 hónapos forma csecsemő játszott boldogan Gábor fonendoszkópjával.

–    „Hát ez a gyerek, hogy kerül ide?”

–    „Egész délelőtt úgy üvöltött az ágyában, hogy a nővérek majd megőrültek tőle. S nézd: milyen csöndben van! Látod, milyen könnyű egy akkora gyereket megnyugtatni?”

Tovább olvasom

PÊLE-MÊLE (19. rész) -Önéletírás-

Meghívás Lyonba Este a lyoni pályaudvarról a minket váró francia kolléga kísért el a gyönyörű szállodába. Ott széttárta a karját mondván, hogy itt mindent fogyaszthatunk a Bio-Mìrieux számlájára. (Azt tudta, hogy a „keletiek” nem kapnak sok nyugati pénzt, de azt nyilván el se tudta képzelni, hogy minket a minisztérium fejenként 7$-ral a zsebünkben küldött el, amit a frankfurti átszállásnál mindjárt el is költöttünk WC-re.) A francia kolléga megígérte, hogy másnap délelőtt értünk jön, és mielőtt Monsieur Mìrieux-ékhez ebédelni megyünk, megmutatja nekünk Lyont.

Tovább olvasom

Szózat a – fiamhoz!

Az alábbiakban olvasható levél 1931-ben íródott, gyönyörűen kiírt, míves betűkkel, Józsi bácsi édesapja tollából. Szavainak fényében talán még mélyebb értelmet nyer fiának utolsó jeruzsálemi útja.

Budapest, 1931 szeptember 23.

Drága kicsi gyerekem!

Midőn e szavakat írtam hozzád még csak 12 hónapos csecsemő vagy s ebben a pillanatban nem is értheted, hogy tulajdonképpen mit is kívánok tőled, de ha Isten segítségével felcseperedel, minden meg fogsz érteni, amikor hangomat meghallod.
Amikor a csipkebokorban Mózes – a mi legnagyobb tanítómesterünket – a jó Isten hívta, az Ő mindenható tudásánál fogva tudta azt, ha csendesen szól hozzá, reá sem hederít, ha pedig mennydörgés szerűen kiabál, akkor úgy elszalad, hogy lába sem éri a földet, éppen ezért a jó Isten felvette Ámrámnak – Mózes atyjának – a hangját, s ezen a hangon szólította meg. Ezt a hangot ismerte, ezt a hangot szerette Mózes, s figyelte az Örökkévaló szavait. Én is az atyai hangon szólok hozzád, édes fiam, mert te már most ismered ezt a hangot, te már most szereted ezt a hangot, hisz valahányszor – napi robot után – akár délben, akár este – haza jövök, a te drága mosolyod és kis kacsóid intése felém, kifejezik azt az igazi, szívből jövő örömet, hogy engem meglátsz, s ez az ártatlan öröm kitörése ad nekem erőt a másnapi munkámhoz. Mikor meglátom rajtad ezt az örömet a hazajöttemkor, mintha csak értenéd, ez ad nekem reményt a jövődet illetőleg.

Tovább olvasom

Három nap története

  Nem szunnyad, és nem aluszik az Izrael õrizõje…

Az alábbi történetet néhány évvel ezelõtt olvastuk egy megsárgult, géppel írott formában, Józsi bácsi és Julika néni otthonában. A történet fõhõse Józsi bácsi édesapja, néhai Grosz Gusztáv. Józsi bácsi 14 éves korában 3 hónapig a pesti gettó kényszerlakója volt. Édesapja, Grosz Gusztáv, a Soá-ban is az alábbiakban olvasható eseményekhez hasonlóan csodálatos módon menekült meg. Józsi bácsit és feleségét, Julika nénit a békét a Nemzeteknek alapítvány karolta fel 2001-ben, azóta rendszeresen látogatjuk õket.

Három nap története /A levél 1919-ben keletkezett

Hiteles tanukkal alátámasztható szóról szóra igaz esemény a román megszállás alatti időkből

Nyomasztó hangulat uralkodott Budapesten heteken, hónapokon át, amidőn a kommunizmus volt a hatalmon az egész országban. Ha itt-ott két barát, testvér vagy rokon csak véletlenül is találkozott az utcán, őrizkednie kellett, nehogy egy harmadik is hozzá csatlakozzon, mert nyomban ott termett a kérlelhetetlen szigorral rendelkező valamennyiünk által gyűlölt vörös őr, és szétzavarta őket azzal, hogy „tilos” a csoportosulás”! Sőt, emlékszem arra is, hogy a szokásos szombat esti Istentiszteletet (nem is egy esetben) csak félve tudtuk megtartani.

Tovább olvasom

Eliézer ben Gershon, ha Kohén

Kedves Mindenki!

Nehéz kötelességem, hogy ezt a beszámolót is elkészítsem! Általában olyasmiről ír az ember, ami az Úrban való életünk áldásairól szóló bizonyság.

De hogyan számolsz be arról, hogy elindultál egy útra Izraelbe, hogy elkísérd drága idős zsidó barátaidat, akiknek eleven vágya volt látni az ősatyák földjét, és valaki nem jön veled haza, mert lelkét Istennek adta egy izraeli kórház betegágyán.

Józsi bácsi (Eliézer ben Gershon, ha Kohén), az elmúlt 6-7 év során olyan lett, mint az apukám. Mély barátságot kötöttünk, amiről azt szoktuk mondani, fél szavakból is értjük egymást. Felesége, Julika néni az elmúlt évek során megnyitotta szívét a Messiás, Jesua előtt is!

Józsi bácsi 14 évesen élte át a Holokausztot és vesztette el az édesapja által közvetített mély hitét Izrael Istenében. Bár sohasem lett a kommunista párt tagja, a kommunizmus fojtogató évei alatt a hite is bénult maradt. A megbénult hitet fizikai bénulás követte: nyugdíjba vonulása évét követően – utólag talán mondhatjuk – téves diagnózis következtében 9 évet ágyhoz, tolókocsihoz kötve töltött el Józsi bácsi.
Az elmúlt évek Izraelben tett útjairól adott beszámolóink felkeltették bennük a vágyat, hogy ők is megtáthassák a Szent Földet. Ez a vágy szinte megállíthatatlanul vitte őket előre az utazásra készülődés napjaiban, bár az utazás előtti hetekben bennem mély aggodalmak és félelmek törtek elő, ezeknek nem tudva végére járni, elindultunk…
Jeruzsálemben különleges ragyogás vett körül minket. Feltárult előttünk a város, talán úgy, ahogy még én sem láttam soha. Együtt jártuk be utcáit, amikért a Biblia parancs szerint is imádkoznunk kell (és toltuk magunk előtt Eliezert tolókocsijában), imádkoztunk a Siratófalnál, (ahová a biztonsági őr tolta őt be).

Tovább olvasom
Back To Top