„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta”
Lukács 19, 41.

Mindig mélyen megérint, amikor az evangéliumban úgy látom Jézust, mint akinek a szívében fájdalom van az ember elveszettsége miatt. Ezt látjuk, midőn a Megváltó úgy beszél az Őt körülvevő sokaságról, mint pásztor nélküli nyájról. Az egyik legmegrendítőbb, amikor halála előtt nem sokkal, Jeruzsálem határához érve, sír és fájdalom van a szívében a város és saját népe miatt. Pár esztendő múlva Pál apostol ugyanerről a fájdalomról ír a Római levélben, midőn Izraelre nézve kap kijelentést: „nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.” Róma 9, 2. Aki beáll a zsidóság felé való szolgálatba, az naponként találkozik a mély, benső fájdalommal, de emellett valamiféle dicsőült örömmel is.

Kereszténység, zsidóság – útban a második jeruzsálemi zsinat felé?

Dobner Gyõzõ

Valószínûleg a legtöbbek számára nehezen értelmezhetõ, netán értelmezhetetlen a címként elhangzott mondat, és annak kérdésként feltevése.Úgy vélem emlékeztetnem kell egy korábbi elõadásomra, amelyben igyekeztem körvonalazni Jézus zsidó követõinek közösséggé szervezõdését, a kezdetektõl napjainkig. (Vagy ahogyan önmagukat nevezik: a messiáshívõ zsidóság, még helyesebben a Názáreti Jézust messiásként elfogadó zsidóság).

Az első pünkösd utáni messiás-hívő gyülekezet szinte kizárólag zsidókból állt, azonban a negyedik század közepére ez a zsidó vonulat eltűnt a Jézust követők táborából. Halvány nyomok ugyan kimutathatók, de erőteljesen csak a XIX. sz. utolsó negyedében jelent meg újra. Említenem kell Joseph Rabinowitz rabbit és követőit (kb. 1000 ember), a tápiószelei Lichtenstein Izsák rabbit, a németországi héber-keresztények 1935-ös konferenciáját, ahol 400 személy vett részt, valamint az Észak-Amerikai kontinens ezidőben létrejött közösségeit. (Chicago, 1934, az első héber-keresztény gyülekezet.)

Bevezetõ

Benjamin Berger: A jeruzsálemi Kehilát háMásíách messiási közösség vezetõje, tanító.
A Kehilát háMásíách közösség Jeruzsálem óvárosában, a Jaffa kapu közelében mûködik több évtizede.

Dávid Sátorának helyreállítása

Minden Nemzetek Konferenciája 2004. október

Rendezõ: Tom Hess: Imádság Háza Minden Nemzetért Szolgálat, Jeruzsálem

(A szöveget a konferencián elhangzott elõadásról készült hangfelvétel alapján, az elõadó Benjamin Berger írásbeli engedélye alapján fordítottuk magyar nyelvre.)  Nagy áldás itt lenni közöttetek, és erről a rendkívül fontos témáról beszélni. Van egy vers a Jelenések könyvében, amit mindannyian jól ismerünk. Ez a vers megismétlődik minden üzenet után, amelyet Jesua, Jézus ad át a gyülekezeteknek: a következőképpen olvassuk:

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek

2. A Szövetség Ládája Jeruzsálembe kerül (B.Berger: Dávid Sátora 2.)

Ám Dávid király számára, miután uralomra jutott, fontos kérdéssé, és szíve kívánságává vált, hogy a Szövetség Ládája visszakerüljön Jeruzsálembe, pontosabban, hogy a Láda Jeruzsálembe kerüljön. Mert tudta, hogy Jeruzsálem a Szövetség Ládájának végsõ nyugalmi helye. Emlékezzünk rá, hogy Dávid király, elõször valami hasonlót tett, mint a filiszteusok. A Ládát egy szekérre helyezte. Isten ezt a filiszteusoknak megengedte, mert õk pogányok voltak, és nem is tudhatták, hogy hogyan kell helyesen eljárni. Izrael fiai azonban tudták, hogy a Szövetség Ládáját úgy kell vinni, hogy a papok a vállukra veszik. Dávid azonban ezt elõször figyelmen kívül hagyta, és amint a Láda megmozdult a számára késült szekéren, egy Uzza nevû férfi kinyújtotta a kezét, hogy megigazítsa, és azon a helyen meghalt. Újra szembetaláljuk magunkat Isten szigorúságával, és látjuk ennek a „bútordarabnak”, ennek a Ládának, amely a Szentek Szentjében nyugodott a Templomban, a szentségét. A népet megint a félelem szállta meg, és a Láda Abinádáb házában maradt. Hamarosan azonban nyilvánvalóvá válik, hogy Abinádáb házára kiárad Isten áldása a Láda miatt.

Dávid király megérti, hogy a levitáknak kell azt Jeruzsálembe vinniük, akik ezt meg is teszik. És azt olvassuk, hogy óriási az öröm Jeruzsálemben, mert hosszú vándorút után a pusztaságban, és Izraelben, a Szövetség Ládája végre Jeruzsálembe kerül, végső helyére.

3. Izrael Földje és a nemzetek (B.Berger: Dávid Sátora 3.)

Ámósz könyvében a szukká szót használja a héber szöveg, amelyet sátornak, de lombkunyhónak is nevezhetünk. Ezt a sátorok ünnepébõl (Szukkot) is tudhatjuk, amelyet ilyen ideiglenes lombkunyhók, lombsátrak jellemeznek. Tehát ezt a sátrat szukkának nevezi a héber szöveg, és hiszem, hogy Dávid Sátora igazi megvalósulásának idejére ezzel a szóhasználattal is utal a Szent Szellem.
Amikor pedig az Apostolok Cselekedetében olvasható részre gondolunk, azt kell megértenünk, hogy az apostolok hogyan gondolkodtak Dávid Sátoráról. Péter akkor kelt fel és kezdte hirdetni Isten szavát a népnek, amikor elérkezett Sávuot (a Pünkösd napja), és õ is Dávidra összpontosított. Ennek az volt az oka, hogy a zsidóság értelmezésében a Messiás Dávid fia. Látjuk ezt magának Jesuának az életében is. Látjuk ezt akkor is, amikor Jézus királyként jött be Jeruzsálembe. Az emberek ezt kiáltották: „Hozsánna Dávid Fiának!” Jézust máskor is így szólítják meg: Dávid Fia! Emlékszünk arra is, hogy az angyal, amikor megszólítja Máriát, Mirjámot, az Úr édesanyját, a próféciának az is része, hogy atyjának, Dávidnak trónját fogja örökölni a gyermek. Azt érinti Péter üzenete.

Két fontos pont van ebben az üzenetben. Az egyik, hogy a zsoltáros nem magáról Dávid királyról beszél, mivel „Dávid sírja a mai napig köztünk van”, és amikor ezt mondta Péter, rá is tudott mutatni arra, amit Dávid király síremlékének tartottak. „Látjátok, itt van a mai napig a sírja közöttünk, de akiről a zsoltáros beszél, soha nem lát romlást, és ez a Messiás, aki feltámadt a halálból. De kitér arra is, hogy a Messiás atyjának, Dávidnak trónját örökölte. Tehát a korai gyülekezet értelmezésében, az első apostolok gondolkodásában, amikor a jeruzsálemi messiási közösség létrejött ezt jelentette Dávid Sátorának feltámadása: most, Jézus feltámadásával Dávid trónja elfoglalta méltó helyét és most már a Messiás a király Jeruzsálemben zsidóknak egy olyan csoportja felett, akik Jesua első követői lettek.