Nagyon hálás vagyok azért, hogy ma itt tudok lenni. Mert ahogy néhányan tudják, volt októberben egy balesetem. Ha az ember ezt nevezheti így… Azt hiszem, hogy az ellenség meg akart ölni. Nagy károsodás volt az agyamban, bevérzés, de sok-sok hívõ imádkozott értem, és Isten csodát tett, hogy én ma itt állhassak.
Valóban nagyon-nagyon hálás vagyok ezért és tudom, hogy az csak Istennek köszönhetõ, hogy itt lehetek. Emlékszem, hogy mikor még egészen kicsi voltam, talán az ötvenes évek elején, jártam egy Tóra-iskolába New York-ban. Nagyon szegény iskola volt, sok gyerek volt olyan, mint én. Õk is Európából jöttek, és túlélték a Holokauszt rettenetes idõszakát. A tanárok is olyan rabbik voltak, akiknek többsége Lengyelországból jött, és átélték ezt az idõszakot. Összegyûjtöttek minket egy nagyobb terembe. Nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, hogy egy zsinagóga volt. Két zászló volt ott, egy amerikai és egy izraeli. Amikor az izraeli zászló elõtt álltunk, a 137. zsoltárból kellett verseket elmondtunk.   „Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!” (137. zsoltár 5-6)Ezt kellett mindig elmondanunk az izraeli zászló elõtt. Izrael állam akkoriban még egészen fiatal volt.

Azt olvassuk a Józsué könyvében, hogy:
„A nép pedig az elsõ hónak tizedik napján jöve fel a Jordánból, és tábort üte Gilgálban, Jérikhónak keleti határán.” (Józs. 4,19.) Mi történik az elsõ hónap tizedik napján? Ha visszalapozunk Mózes II. könyvének 12. fejezetéhez, azt olvassuk, hogy az izraelitáknak az elsõ hónap tizedik napján egy bárányt kellett venniük, és a tizennegyedik napon keresztül tartani az ünnepet. (II Móz 21, 18.) Tehát, amelyik napon a Jordánon átkeltek, azon a napon vették a bárányt. Egy pesszáhi bárányt. Emlékszünk, hogy az újszövetségben Bemerítõ János azt mondja: „Ime, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bûneit.” (Jn 1, 29.) Jézus bemerítkezésénél! Ez egy hatalmas üzenet, hogy az izraeliták ezen a napon keltek át, a tizedik napon. És eljutottak egy helyre, amit Gilgálnak hívtak. A Gilgál és a Golgota szó ugyanabból a gyökérbõl származnak: ’valami kerek’. Eljutottak Gilgál nevû helyre, és ott a szégyent, Egyiptom gyalázatát Isten eltávoztatta róluk.

Józsué könyvébõl olvasnék fel:
„És lõn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván:
Mózes, az én  szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, a melyet én adok nékik, az Izráel fiainak.
Minden helyet, a melyet talpatok érint, néktek adtam, a miképen szólottam Mózesnek. A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóvízig, a Khitteusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.
Meg nem áll senki elõtted életednek minden idejében; a miképen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tõled. Légy bátor és erõs…” (Józs. 1, 1-6a)

Úgy vélem, rádöbbentünk arra, hogy egyrészt egy nagyon komoly témával foglalkozunk, a valósággal, nemcsak egy témával. Másrészt egészen dicsõséges az, amit Isten tervez. Amit Isten be fog fejezni Izrael népével és a népekkel és a szent maradékkal a nemzetekbõl, akik valóban engedelmesen mentek Jézussal az úton. Amint ma reggel hallottuk, ennek nagy ára lesz mindannyiunk számára. És ennek így kell lennie. Nekünk egy szent Istennel van dolgunk. Mindez nem mehet végbe felszínesen, ez egyszerûen nem lehetséges. Õ szent, és megfizette az árat. Mindent odaadott, hogy mi megváltottak lehessünk. Nekünk is mindent oda kell adnunk. Különben nem kapja meg a Neki járó tiszteletet. Ma a pászka ünneprõl, és részben a Józsué könyvérõl szeretnék beszélni, mert ez az ünnep a kezdet Izraelnek, mint szabad nemzetnek. Nagyon-nagyon sokat tanulhatunk, ha olvassuk a Bibliát, mert látjuk, Isten hogyan bánt Izraellel. Az utolsó pászka ünneprõl szeretnék beszélni és arról, hogy mint nép hogyan mentek be a földre, amirõl már ma reggel hallottunk.

Ma Izraelben a gyülekezetnek megvan ez az elhívása. Mi készítjük elõ az utat. Hálásak vagyunk azért, hogy van Messiási gyülekezet, hogy növekszik, de felismerjük azt, hogy mi készítjük meg az utat egy sokkal nagyobb dolog számára, ami még meg fog történni Izraellel. Ha majd kinyílik az ég, ha egy nemzeti felismerés megy végbe, ha Izraelre kitöltetik a Szent Szellem, akkor Jesua HaMessiah-t (Jézus Krisztust) felismerik, ahogy ezt Zakariásnál olvassuk. (Zak 12, 10)
Akkor bûnbánat adatik, megbocsátás adatik, gyógyulás adatik. Akkor meglesz, amirõl már ma hallottunk, a halálból élet lesz. Nem csak ébredés, hanem élet a halálból. Ha Izrael a Messiását felismeri, és azt mondja: Baruch haba beSem Adonai. (Áldott, aki az Úr nevében jõ.) És Õt hívni fogják, és Õ visszajön a népéhez.

Amint azt ma már hallottuk, fontos, hogy megértsük, hogy Jézus a zsidó népbõl jött. Igen, õ Isten Fia, Õ Isten maga, aki testben jött el, de Õ ember volt. Õ zsidó volt. Ha legtöbben ellene is voltak e népbõl, ehhez a néphez tartozott. Õ sírt Jeruzsálem felett, mert szerette a népét. És még mindig szereti a népét. Ez az Õ népe, és milyen nagyszerû lesz, ha mi végre felismerjük, hogy ki Õ. Ha felismerjük, hogy mi a mi bûnünk. Nemcsak a nemzetek bûneit, hanem a mi saját bûnünket. Hogy mi nem fogadtuk el Õt. És sírás lesz, a bûnbánat könnyei, és megbocsátás adatik, és kibékül Izrael és a Messiás.

Ha visszatekintünk Ádámra, õ számûzetésbe ment. Isten most egy néppel akar útnak indulni. Azelõtt nem neveztek semmilyen népet Isten népeként. Ez itt a kezdet. Isten népének történetét számûzetéssel kezdi. Izrael mint nép története szolgasággal kezdõdik el Egyiptomban. Amire Jákob lemegy, addigra Izrael már egy nagy család volt, de még nem nép. Egyiptomban sokasodtak, és váltak néppé a szolgaságban, számûzetésben. Fontos, hogy ezzel tisztában legyünk, mert Ádám számûzetésbe ment, és Izrael története számûzetésben kezdõdik, és utána vezeti ki Isten népét az ígéret földjére. Ez megint az Éden kertjére emlékeztet minket. Isten mondja Mózes könyvében: ’Minden el van készítve ebben az országban, nem kell házakat építenetek, vagy fát ültetnetek. Ez már mind ott van. Nektek adom azt a földet.’ Tehát Isten kivezeti õket, és visszaviszi õket ebbe az országba. Amint mondtuk, az Õ szándéka Izraellel, hogy egy teokrácia (papok királysága) legyen. Hogy Õ a király Izraelben, és Izrael felett, és Izraelen keresztül legyen a birodalma kinyilatkoztatva. Ha a nép engedelmesen Hozzá ment volna, nyilvánvalóvá lett volna az Õ országa. Izraelben. Az õ célja nem csak Izrael volt, ezt látjuk. Az Õ célja mindig az egész emberiség. De õ ezt az egy népet ( a „szelíd olajfába” beoltott nemzetekbõl való hívökkel együtt; szerk.megj. )akarja felhasználni, hogy áldássá legyenek az egész emberiségnek.