Skip to content

Wintermantel Balázs: A holokauszt feldolgozása a Magyarországi Református Egyházban

Ravasz LA 2014-es Holokauszt Emlékév kapcsán Dr. Horváth Erzsébet, mint a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a református emlékezetpolitika befolyásos formálója tanulmányt jelentetett meg a Vigilia 2014/3. számában. A megjelent  tanulmány címe: Ravasz László és a református egyház a zsidómentésben, melyhez kapcsolódóan az alábbiakban közreadjuk Wintermantel Balázs kritikus, az őszinte szembenézést hiányoló olvasói reflexióját [1] amely az Egyházfórum hasábjain jelent meg.

Tovább olvasom

A Marsch des Lebens mozgalom szolgálata Magyarországon

mdlA purim ünnepe után egy héttel érkeznek németországi barátaink, hogy szétszakítsák a hallgatás leplét és az antiszemitizmus sötét oszlopait megrendítsék az alázat, az elődök náci bűneinek elismerése, a bocsánatkérés által. Mi magyar keresztény résztvevők melléjük állunk, és szeretnénk a zsidó közösség előtt is elismerni, hogy Magyarország akkori hivatalos vezetése a németek oldalán társ-tettessé vált a Holokauszt népirtásában, a magyar társadalmat is magával sodorva, amibe a mi szüleink és nagyszüleink is tartoztak.

Események:

Április 1. Reggel 9 óra: „Változtassuk a halál útjait az élet útjaivá” konferencia a Bálint Zsidó Közösségi Házban. Közös program a Bálint ház és a Mazsihisz szervezeteivel.

Tovább olvasom

Zsidó élet az osztrák-magyar határ mentén, tudományos konferencia Sopronban

soproni_sabbathTörténelmi együttélés Nyugat-Magyarországon
2015. 11. 12-13.

Szervező: Holokauszt Emlékközpont

Helyszín: Nyugat-magyarországi Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Kar, Brunszvik-terem 3. emeleti nagy-előadó
Cím: 9400 Sopron, Ferenczy János u. 5.
Résztvevők: középiskolai és egyetemi tanárok, egyetemi diákok, PhD hallgatók az ország minden részéről és a határon túlról (maximum létszám: 100 fő)
A konferencia nyelve: magyar
Részvételi díj: tanárok és diákok számára ingyenes (Tanárok számára 15 kredites oklevelet biztosítunk.)
Jelentkezés feltétele: kitöltött jelentkezési lap elküldése az oktatas@hdke.hu e-mailre.
Leírás: A konferencia célja, hogy megismerjük a nyugat-magyarországi prosperáló együttélést zsidók és nem-zsidók között, hogy a régmúltból lássunk jó példát. Az előadók a mai Magyarország, Ausztria és Szlovákia területéről jönnek, és tartanak előadást a hármas-határnál, Sopronban, a fent megnevezett témakörben. A konferencia fontos része a második nap délutánján megvalósuló tanulmányi út, melynek során olyan fontos településeket érintünk, mint Balf, Lakompak (Lackenbach) vagy Rohonc (Rechnitz). A konferenciát követően a publikációkat on-line elérhetővé tesszük.

Tovább olvasom
Back To Top