2oo8 április 21.-én két debreceni református gimnázium diákjaival, tanáraival, és reményeink szerint a debreceni zsidó hitközség tagjaival közösen emlékezünk a Soa magyar áldozataira. Az esemény úgy jött létre, hogy 2oo7 novemberében a Christians for Israel holland (Keresztények Izraelért) szervezettel jártunk…
Különleges istentiszteleti alkalom, kettős vendégség volt a Soproni Evangéliumi Gyülekezetben 2008. március 09-én.Vendégeink voltak a Soproni Zsidó Hitközség és Helmuth Eiwen pásztor vezetésével a Wr.Neustadt-i „ICHTHYS” gyülekezet tagjai.
Öröm volt látni, hogy a dicsőítés ideje alatt a zsidó testvérek együtt énekelték velünk az ismert héber dallamokat.
Az igét Helmuth Eiwen hirdette. A Jn. 4,22-ből: „Az üdvösség a zsidók közül ered.” volt az igehirdetés témája. Helmuthot és feleségét Ulit Isten különlegesen és prófétikus módon vezette Izrael szeretetére, a megbékélés szolgálatára (lsd. "A megbékélés kapujában") valamint az „Olajfa mozgalmába”, amelynek célja megbékélést vinni a zsidók felé, hordozva Jézus szeretetét, valamint visszavezetni az eklézsiát szellemi gyökereihez.
Sándor Péter a Zsidó Hitközség vezetője őszinte, protokoll mentes szavakkal megköszönte az együttlét lehetőségét, beszélt a zsidó keresztény párbeszéd fontosságáról. Tekintetében ott volt a zsidó évezredek öröksége és zárszóként ezt mondta:
Shalom rav leohevei Toratecha… (nagy békesség jut törvényed szeretõinek), mondja az ének. Ez a minden értelmet felül haladó békesség töltött el minket, amikor 2007 június 14-én felszálltunk az ElAl késõ esti járatára. Ez a nagy és tapintható békesség egész utunkon végigkísért. Tudhattuk, hogy az Úr kegyelmébõl rátaláltunk akaratára.
Az elsõ hétvégét Akko városában egy kedves régi barátunknál, egy magyar zsidó messiáshívõ asszonynál töltöttük.
A péntek esti gyertyagyújtással kezdõdõ Isten tisztelet az imádság, a dicsõítés és a bátorítás légkörében telt. A fiatal vezetõ (33 éves), ortodox jesíva diákjaként kezdett néhány évvel korában arról érdeklõdni, vajon a Messiás hogyan is jöhet majd el szamár hátán, ha egyszer ma már mindenki autókkal közlekedik. Kérdésére a rabbik kitérõ választ adtak. Késõbb megismerkedett jövendõbeli feleségével, aki már ismerte Jesuát, akitõl megtudhatta, valóban szerepelt egy szamár a megváltás történetében: Jesua a hátán ment be Jeruzsálembe! Nagy volt efelett öröme, és el is fogadta, hogy valóban Jesua Izrael Messiása!
Lépések az ÚR nyomában…
2007 tavaszán… újabb váratlan lehetõség nyílt egyikünk számára, hogy a Szentföldre mehessen: a Be’ad Chaim, vagy az „Életért” nevû szervezet tartott konferenciát a galileai T’veriah (Tibériás) közelében.
Ezzel a páska (pészach) ünnepét Izraelben tölthette és újabb lehetõség nyílt Imre bácsiékat meglátogatni. E látogatás során néhány olyan lényeges dolog történt, amin az Úr vezetése, szeretete világlott át. Imre bácsi megnyitotta életét és régi emlékeirõl beszélt: azokról, amelyek talán a leginkább terhelik emlékezetét: az orosz hadifogság szörnyû éveirõl és belsõ fájdalmáról küzdelmeirõl, hogy békességre jusson e nehéz emlékek felett, de beszélt meghatottan a halászéveirõl is, amikor a tengeren sokszor átélte a természet mögötti természet felettit, és tanár éveirõl, amikor minden erõfeszítését annak szentelte, hogy diákjaiból felelõs, és emberséges, szeretni tudó felnõtteket neveljen.
Budapest, 2008. március 13. csütörtök 17.00 h. Bárka Baptista Gyülekezet – Budapest, XV. Adria u. 24. (a 73-as, vagy a 173-as busszal a Bosnyák tér után a Molnár Viktor utcai megállóig) Megnyitó: DOBNER GYőZő - baptista lelkész, a KZST elnökségi…
Izrael 2005.09.30-10.09.
Mich Moret (Netanya környéke)
Már otthonról megbeszéltünk egy találkozót az idõs házaspárral, akikkel Budapesten találkoztunk 2004-ben. Akkoriban a Menóra közösség tartott egy szabadtéri Szukkot alkalmat a Szent István parkban, és az arra járók között szólítottuk meg szűkös héber ismereteink segítségével az arra sétáló idős embereket, akik köszöntésünkre magyarul feleltek. Már akkor is megindultan hallgatták a szabad téren szóló zsidó dallamokat, majd beszélgetésünket követően még inkább elfogódtak azt hallván, hogy munkánkat, erőnket a zsidóság ellen elkövetett bűnökért való bocsánatkérés dolgában vetjük latba. Az ő emlékeik alapján szinte hihetetlennek tűnt, hogy most Budapest egy közparkjában zsidó zene szólhat. Az is kiderült, hogy Netanyan élõ barátainkhoz tervezett látogatásunk során őket is meglátogathatjuk, hiszen a közelben élnek.
A TRAFÓ AJÁNLATÁBÓL!
A program a LOW holland-flamand Kultfeszt keretében valósul meg.
Néhány négyzetméter, többezernyi kézzel faragott apró báb: gyilkosok és áldozatok. A színpadon Auschwitz. Színpadon? Auschwitz?
A magát színházi kollektívaként meghatározó holland Hotel Modern nem ismeretlen Magyarországon, elsõ világháborús elõadásuk (The Great War) néhány éve szerepelt már a Trafó mûsorán. A dokumentumot és a fikciót, a tragikus realitást és az illúziók világát mesterien elegyítõ társulat formanyelve a film és a képzõmûvészet határvidékeit érinti, legújabb elõadásuk pedig egyenesen a lehetetlent kísérli meg: a történelem egyik legnagyobb tömeg-gyilkosságát mutatják be.
Élethûen felépített barakkokkal, apró fabábok ezreinek segítségével ábrázolja a társulat az auschwitzi koncentrációs tábor, a halálgyár mindennapi mûködését. Egy szó sem hangzik el, az alkotók – mint óriás haditudósítók – minikamerákkal mozognak a díszletben, filmezik a történéseket, a közönség pedig a kivetített képeket látva válik néma szemtanúvá.
„Fiók-Gyerek”
Férjembõl gyermekorvos lett. „Gyerekszaga” volt, annyira szerette õket és a gyerekek is õt. Egy vizit a többi orvos és nõvér számára szörnyû lehetett, annyit állt egy beteg ágya mellett. A hosszas álldogálásnak volt egy objektív oka. Alapelve ugyanis az volt, hogy „síró gyermeket, légyen az akár csecsemõ, nem vizsgálok!” És addig játszott, dörmögött, simogatta, hintáztatta a gyereket, míg az abba nem hagyta az üvöltést. Kerülhetett az akár fél órába is. El lehetett képzelni a fõorvosi sleppet alkotó orvosokat, ápolónõket; milyen boldogok voltak az álldogálással.
Egy nap felmentem Gáborhoz a főorvosi szobájába. Ült az íróasztalánál és írt. Az íróasztal egyik fiókja ki volt húzva, s benne egy 7-8 hónapos forma csecsemő játszott boldogan Gábor fonendoszkópjával.
– „Hát ez a gyerek, hogy kerül ide?”
– „Egész délelőtt úgy üvöltött az ágyában, hogy a nővérek majd megőrültek tőle. S nézd: milyen csöndben van! Látod, milyen könnyű egy akkora gyereket megnyugtatni?”
Meghívás Lyonba Este a lyoni pályaudvarról a minket váró francia kolléga kísért el a gyönyörű szállodába. Ott széttárta a karját mondván, hogy itt mindent fogyaszthatunk a Bio-Mìrieux számlájára. (Azt tudta, hogy a „keletiek” nem kapnak sok nyugati pénzt, de azt nyilván el se tudta képzelni, hogy minket a minisztérium fejenként 7$-ral a zsebünkben küldött el, amit a frankfurti átszállásnál mindjárt el is költöttünk WC-re.) A francia kolléga megígérte, hogy másnap délelőtt értünk jön, és mielőtt Monsieur Mìrieux-ékhez ebédelni megyünk, megmutatja nekünk Lyont.
Az alábbiakban olvasható levél 1931-ben íródott, gyönyörűen kiírt, míves betűkkel, Józsi bácsi édesapja tollából. Szavainak fényében talán még mélyebb értelmet nyer fiának utolsó jeruzsálemi útja.
Budapest, 1931 szeptember 23.
Drága kicsi gyerekem!
Midőn e szavakat írtam hozzád még csak 12 hónapos csecsemő vagy s ebben a pillanatban nem is értheted, hogy tulajdonképpen mit is kívánok tőled, de ha Isten segítségével felcseperedel, minden meg fogsz érteni, amikor hangomat meghallod.
Amikor a csipkebokorban Mózes – a mi legnagyobb tanítómesterünket – a jó Isten hívta, az Ő mindenható tudásánál fogva tudta azt, ha csendesen szól hozzá, reá sem hederít, ha pedig mennydörgés szerűen kiabál, akkor úgy elszalad, hogy lába sem éri a földet, éppen ezért a jó Isten felvette Ámrámnak – Mózes atyjának – a hangját, s ezen a hangon szólította meg. Ezt a hangot ismerte, ezt a hangot szerette Mózes, s figyelte az Örökkévaló szavait. Én is az atyai hangon szólok hozzád, édes fiam, mert te már most ismered ezt a hangot, te már most szereted ezt a hangot, hisz valahányszor – napi robot után – akár délben, akár este – haza jövök, a te drága mosolyod és kis kacsóid intése felém, kifejezik azt az igazi, szívből jövő örömet, hogy engem meglátsz, s ez az ártatlan öröm kitörése ad nekem erőt a másnapi munkámhoz. Mikor meglátom rajtad ezt az örömet a hazajöttemkor, mintha csak értenéd, ez ad nekem reményt a jövődet illetőleg.